Óráról órára változik a helyzet. A legutóbbi hírek szerint visszavonulót fújhatott Jevgenyij Prigozsin, miután elfogadta Aljakszandr Lukasenka ajánlatát. A Wagner-vezér a Telegram csatornáján erősítette meg a hírt. Egyelőre nem tudni, mi következik ezután – számolt be róla az Index.
Korábban a belorusz elnök sajtószolgálata arról számolt be, hogy a zsoldosvezér elfogadta Aljakszandr Lukasenka javaslatát, hogy állítsák le csoportja Oroszországon keresztüli előrenyomulását, és tegyenek további lépéseket a feszültségek enyhítésére – írja a RIA Novosztyi.
Lecserélhetik a tábornokokat
Nem hivatalos orosz források szerint a Wagner-csoport és a Kreml közt valóban megállapodás született, amelynek legfontosabb pontja, hogy az orosz védelmi minisztérium vezetését lecserélik.
Ez az jelenti, hogy Prigozsin elérhette célját: Szergej Sojgu védelmi miniszternek jó eséllyel távoznia kell, mivel Prigozsin elsősorban az ő személyét kifogásolta. Másodsorban Valerij Geraszimov vezérkari főnököt is okolta a konfliktus elfajulása miatt, tehát az sincs kizárva, hogy őt is leváltják.
Előnyös a Wagnernek
A The Wall Street Journal szerint Aljakszandr Lukasenka azt is mondta, hogy a megállapodás „abszolút előnyös és elfogadható” a Wagner-csoport számára. Hozzáfűzte, hogy az egyezség értelmében biztonsági garanciákat is adnak a Wagnernek.
Jevgenyij Prigozsin korábban azt mondta: a céljuk kizárólag az, hogy megdöntsék az orosz katonai vezetést. Sokan azonban ennek ellenére is katonai puccsként értékelték a történteket.
Az utóbbi órákban már érkeztek olyan jelentések is, miszerint a Wagner nem haladt tovább Moszkva felé, illetve hogy tárgyalásokat kezdtek a Kreml illetékeseivel – bár ezzel párhuzamosan azt is írta az orosz sajtó, hogy Putyin parancsot adott Prigozsin likvidálására.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Visszanyalt a fagyi: újabb devizahiteles nyert pert, megkopasztja a bankot a győztes ügyfél
Ha akarták volna, a magyar drogmilliárdosok simán kifizethették volna a havi nyugdíjakat - mikor jön itt is a háború?
Kezd beütni a baj, látogatási korlátozást rendeltek el egy magyar kórházban
Komolyan megsérült Fico különgépe, amely Brüsszelbe szállította a szlovák kormányfőt
Végre kiderült, mikor nyithat állandó jelleggel az állatkert biodómja, és mi lesz benne
Vége a jó időknek? Látványosan esik az állampapírok hozama
A hivatal szerint tízezrek, a valóságban százezrek hagyják el az országot
Perceken múlt az újabb merénylet? Jelöletlen rendőrautók gázolták el a Bondi Beachre tartó férfiakat – Videó
Megvan a NASA legújabb vezetője, el sem hiszi, honnan jött