Az amerikai légitársaságok közel 6,8 milliárd dollár poggyászdíjat szedtek be 2022-ben – és 5,5 milliárd dollárt 2023 első kilenc hónapjában – írta meg a Reuters.

A United Airlines 5 dollárral 35 dollárra emelte a feladott poggyászok árait a repülőtereken, és 30 dollárra azokét, akik online előre fizetnek. Ezen a héten az American Airlines ugyancsak 35 dollárra emelte az első feladott poggyász díját.

A JetBlue szerint azért emelte a feladott poggyász árait, mert megnőttek az üzleti tevékenység költségei a béremelés, a magasabb üzemanyagköltségek és más inflációs nyomás miatt, és továbbra is veszteségesek a COVID óta. A JetBlue-nál az első táska ára 35 dollárra nőtt, amennyiben előre lefoglalták online, és 45 dollárra, ha a repülőtéren fizetnek.

A JetBlue szerint az áremeléssel

 

egy lépést tesznek annak érdekében, hogy cég visszanyerje nyereségességét és fedezze a poggyászok szállításának megnövekedett költségeit.

 

2022 szeptemberében az Egyesült Államok Közlekedési Minisztériuma azt javasolta, hogy kötelezzék a légitársaságokat a poggyászdíjak, a jegyvásárlások és a családi ülések díjának közzétételére a repülőjegy árának megjelenésével együtt.

A kongresszus 2018-ban, a légiközlekedési ágazat erős nyomására, elvetette az ésszerű és arányos poggyász- és átváltási díjak előírását.

 

Ne ugorjon be, már a bőröndökkel is csalnak - ismét a Budapest Airport nevével élnek vissza a csalók, akik elveszett bőröndöket kínálnak megvételre szinte fillérekért. Mindössze 729 forintért kínálnak elvesztett poggyászokat a netes bűnözők - erről itt vannak a részletek.