Hozzátette: egyezség hiányában egy hosszú harc indul, az Európai Bizottság újabb javaslatot készít, és „egyenként próbálják majd kivásárolni a tagállamok szavazatait".
Egy dolog világos:
mi, magyarok, nem tudjuk elfogadni, hogy a rezsicsökkentést megszüntessék Magyarországon, nem adunk pénzt arra, hogy itt a bürokraták fizetését megemeljék, nem adunk addig több pénzt Ukrajnának, amíg meg nem mondják, hogy hova lett az a 70 milliárd, amit korában adtunk, és teljesen nevetségesnek, abszurdnak, lehetetlennek tartjuk azt a kérést, hogy adjunk oda egy egy olyan hitelhez kamatnövekmény céljából plusz pénzt, amelyikből a nekünk járó összeget soha nem kaptuk meg
– fogalmazott a miniszterelnök.
Orbán Viktor szerint egymás után hoznak a döntéseket, amelyek húzzák lefelé az inflációt
A kormány nem adta föl, és egymás után hozza azokat a döntéseket, amelyek húzzák lefelé az inflációt – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök műsorban. A Brüsszelből közvetített interjúban kifejtette:
az első pillanattól kezdve harcolunk az inflációs áremelkedések ellen, mert amit csinálnunk kell, az az infláció letörése. Tehát nekünk aktívan kell föllépni és segítenünk kell az embereknek, olyan döntéseket kell hoznunk, amelyek leszorítják, letörik az inflációt.
Azt mondta: vállalták, hogy az év végéig egy számjegyű lesz az infláció.
Most már érzékelhető, hogy azok az intézkedések, amelyeket meghoztak, lefelé húzzák az inflációt, és jó esély van arra, hogy az év közepén, második felének elején, július-augusztusban megtörténik az, hogy a bérek növekedése magasabb lesz, mint az árak növekedése
– emelte ki Orbán Viktor.
Hangsúlyozta: a gazdaságvédelmi akcióterv célja emellett a munkahelyek megvédése, valamint a nyugdíjak és a családtámogatások értékének megőrzése.
Zsebbe nyúlt Európa, mégsem ér többet a minimálbér
Jelentősen nőtt idén a legalacsonyabb keresetű munkavállalók fizetése az Európai Unióban, ugyanakkor a minimálbér szokatlanul magas emelése az infláció miatt nem járt életszínvonal-emelkedéssel, összességében szegényebb lett az alacsony keresetű európai munkavállaló. Kelet-Európa bérfelzárkózása viszont folytatódott. Bővebben >>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Végzetes látványt nyújtanak a hattyúk a Balatonnál
Ekkora nettó lehet a kezdő bér pszichológus végzettséggel
Ez őrület: Orbán Viktor nem merte megnevezni az ellenséget! Szijjártó Péter lehet az oka?
Bruttó 600 ezres kezdő fizetést kaphatnak a kereskedelem és marketing szakosok – Videó
Ennyit keresnek az állatorvosok – videó
Akár 600 ezer forintot is lehet keresni gazdálkodási és menedzsment diplomával
Tűzveszély fenyeget a prémium márkánál, 600 ezer járművet hívnak vissza
Megsúgták: ezek a számok a nyerők a lottón
Rémálom küszöbén Oroszország? Soha nem látott mennyiségű olaj vár gazdára