kormányfő szerint jó pályán van az infláció csökkenése, már nem a konkrét mérték a kérdés, hanem a csökkenő tendencia. Szerinte az egy számjegyű infláció az előrejelzett december helyett egy-másfél hónappal korábban is megtörténhet. Kijelentette azt is: a rezsicsökkentés mellett mindenképpen ki kell tartani.

Azt mondta: a rezsicsökkentést nem lehet pusztán energetikai kérdésként felfogni. Érdemes arra úgy gondolni, hogy minden családot havi 181 ezer forinttal segít, vagyis a rezsicsökkentés a középosztály és a szegényebbek életszínvonalának kérdése – fogalmazott.

Az inflációt nekünk kell letörni – fogalmazott Orbán Viktor.

Fülön, üstökön kell ragadni

– mondta, és hozzátette, úgy látják, hogy minden hónapban csökkenni fog az infláció mértéke.

A háború és infláció mellett a migrációról is beszéltek már a kormányülésen.

Áttekintették, a jogi és politikai eszközöket, amit bevethetnének Brüsszel terve ellen, amit ismét migránsgettók létrehozásának nevezett. A „brüsszeli szirének hangját” kellő tisztelettel meghallgatjuk, de a tapasztalataink azt mondatják velünk, hogy „no migration”.

A kormány továbbra is kitart az álláspontja mellett, hogy csak az jöhet be az Európai Unió területére, akinek érvényes engedélye van.

A magyar modellt kell követni. Ezért néznek ránk irigykedve azok, akiket elárasztottak a migránsok

– mondta a kormányfő, aki szerint az új szabályok lerombolnák az Európában egyetlen sikeres magyar határvédelmet.

A kormányfő kiemelte: abban az esetben, ha Ukrajnát felvennék a NATO-ba, az azonnali világháborút jelentene, mert az azt jelenti, hogy akkor a NATO háborúban áll Oroszországgal. 

Egészen más feladatai vannak a magyar kormánynak, és másfajta jövő vár a magyarokra, ha nincs háború, mintha van háború. Elsöprő továbbra is a háborúpártiak aránya és száma, a béke hangján alig-alig beszélünk néhányan, ezért nekünk arra kell készülni, hogy a háború és a szankciók nem tűnnek el az életünkből

– fogalmazott Orbán Viktor, hangsúlyozva, ha ez megtörténne, „abban a pillanatban a gazdasági bajok tekintélyes része orvoslódnék".

A miniszterelnök elmondta, van még egy közvetlen fenyegetés, ez is Brüsszel irányából érkezik, ez pedig, hogy minden évben kiadják, hogy szerintük a tagállamoknak mit kellene tenniük a gazdaságuk megváltoztatása érdekében, és idén is van egy olyan javaslatuk, amely a rezsicsökkentés eltörléséhez vezet - tette hozzá. Ezzel szemben csütörtökön arról tárgyaltak, hogy „hogyan nem fogjuk eltörölni a rezsicsökkentést".