A gazdaságfejlesztési miniszter részt vett a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) mai ülésén. Bevezetőjében ismertette, a kormány célja, hogy 2023-ban letörje és egy számjegyűre csökkentse a szankciós inflációt, 2024-ben pedig újra növekedési pályára állítsa a gazdaságot. Kiemelte,

a kormány jó úton halad, hiszen az olyan hatékony és eredményes intézkedéseknek köszönhetően, mint például az online árfigyelő vagy a kötelező akciózás, az infláció már az év vége előtt egy számjegyűre fog csökkenni, jövőre pedig 5-6 százalékos szintet érhet el.

A tárcavezető rámutatott, hogy az infláció csökkenésével párhuzamosan egyre inkább a gazdaságot, a növekedést támogató intézkedések kerülhetnek előtérbe. Ezekre jó példa a kormány legutóbbi döntése, miszerint

  • a kkv-k 2024-ben is rendkívül kedvező feltételek mellett, a futamidő végéig fix, 5 százalékos kamattal érhetik el a Széchenyi Kártya Program termékeit,
  • de ezt segíti elő a bankok által alkalmazott önkéntes kamatplafon is, amely a Bankszövetséggel kötött megállapodásnak köszönhetőn a korábbiaknál lényegesen kedvezőbb – jelenleg 11,5 százalékos – kamatozású hitelekkel segíti a vállalkozásokat.

Nagy Márton megjegyezte,

az idei 0 százalék körüli gazdasági növekedést követően a kormány intézkedéseinek eredményeképp 2024-ben újra dinamikus pályára állhat a gazdasági növekedés, így visszatérhet a korábbi években megszokott 4 százalékos, illetve afeletti növekedési ütem.

A miniszter a munkaerőpiac helyzetét szemlélve megállapította, hogy 2010–hez képest 1 millióval dolgoznak többen az országban, így a foglalkoztatottak száma tartósan meghaladja a 4,7 milliót, miközben történelmi mélyponton van a regisztrált álláskeresők száma. Hozzátette, stabil gazdasági növekedés fenntartásához további munkahelyekre és az aktivitási arány növelésére van szükség.

Meglátása szerint a reálbérek alakulásában szeptemberben fordulat állhatott be.

Mint mondta, a fizetések vásárlóereje újra növekedésnek indulhatott a dinamikus bérnövekedésnek és az infláció elleni sikeres kormányzati harcnak köszönhetően. Ezzel a korábbi években megszokott trendhez térhet vissza a magyar gazdaság, a következő években a reálbéremelkedés mértéke ismételten 4-5 százalék lehet.

A fizikai dolgozók béremelése először előzi az inflációt

A harmadik negyedévben a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 1855 forint volt, ami 17,4 százalékos növekedés az előző év azonos időszakában mért 1579 forinthoz képest. Bővebben >>>

A jelen lévők egyetértettek abban, hogy a gazdasági növekedés helyreállítását tekintve a továbbra is magas jegybanki kamatláb, valamint az emiatt kialakuló pozitív reálkamat kockázatokat jelent, amelyek hátráltathatják a növekedés gyors és erőteljes visszapattanását, a vállalkozások teljesítményének javulását és így a foglalkoztatás további bővülését.

Nagy Márton hangsúlyozta, hogy a magyar gazdaság továbbra is beruházás és export alapú, amelyben húzóágazat az elektromobilitáshoz kapcsolódó iparágak, valamint a hadi- és gyógyszeripar. A fenntartható növekedés érdekében egyszerre szükséges megerősíteni a külföldi és hazai tulajdonú vállalati szektort, a magyar vállalkozások beszállítói láncokban elfoglalt pozícióját. A hazai vállalkozások versenyképességét is érdemben kell növelni, ehhez kettős transzformáció szükséges: digitálissá és zölddé kell válniuk. Hozzátette,

2030-ig meg kell duplázni a jelenlegi 100 milliárd eurót elérő FDI állományt, de emellett támogatni kell a magyar vállalkozások kifektetéseit, illetve a nemzetközi szinten is versenyképes nemzeti bajnokok megerősödését.

 

A miniszter végezetül megemlítette, hogy a Gazdaságfejlesztési Minisztérium egy 10 pontos tervet dolgozott ki az erős magyar gazdaság érdekében, amely a következőket tartalmazza:

  • demográfiai fordulat támogatása,
  • másfélszer több és zöldebb energia biztosítása,
  • további munkahelyek létrehozása,
  • szállítmányozás és raktározás fejlesztése,
  • digitális átállás,
  • high-tech gazdaság arányának emelése,
  • horizontális és vertikális FDI hasznosítás,
  • profitegyenleg javítása,
  • nemzeti bajnokok kinevelése,
  • csökkenő államadósság-pálya.

Nagy Márton tájékoztatta a VKF résztvevőit, hogy a kormány – tiszteletben tartva, hogy a minimálbérről a munkaadóknak és a munkavállalóknak kell megegyeznie – elviekben támogatja a VKF résztvevőinek többségi álláspontját, miszerint a legkisebb minimális keresetek emelésére már decemberben kerüljön sor, továbbá annak mértéke a minimálbér esetében 15 százalékot, a garantált bérminimum esetében 10 százalékot érjen el. Mindemellett

a kormány arra is nyitott, hogy 2024 elején, szem előtt tartva a kiszámíthatóságot és a stabilitást, kidolgozásra kerüljön egy új, több éves bérmegállapodás.

– tette hozzá.

A felek megállapodtak abban, hogy a tárgyalások egy hét múlva folytatódnak.