Decemberben az ország 11 cukrászdájában lehet mesekönyvekkel fizetni egy jótékonysági teáért. A könyvek olyan kistelepülésekre kerülnek, ahol nincs könyvesbolt és könyvtár sem – írta honlapján az Egy csésze szeretet.
Az elmúlt három évtizedben több száz könyvtár szűnt meg Magyarországon. Sőt, egyes becslések szerint az iskolák mintegy 30–35 százalékában sincs lehetőség könyvek kölcsönzésére. A pszichológusokból, pedagógusokból és médiaszakemberekből álló csapat most arra kéri a rendszeresen olvasó családokat, hogy segítsenek olvasásra ösztönözni azokat a gyerekeket is, akiknek nincs lehetőségük izgalmas mesekönyvekhez jutni.
A köteteket az „Egy csésze szeretet” akció gyűjtőpontjain lehet majd leadni különböző időpontokban, december 1. és 22. között.
Az első olyan cukrászda, ahol december 1-től fogadják a helyiek és turisták által hozott mesekönyveket, Balatonlellén található. A Márton Cukrászda után más helyszínek folyamatosan kapcsolódnak be a jótékonysági akcióba – nyilatkozta Kiss Katalin, az akció egyik szervezője.
- Siófok – #hashtEGG Toyee Kalandpark
- Balatonkenese – Eleven cukrászda
- Balatongyörök – Promenád Kávézó
- Balatonlelle – Márton Cukrászda
- Tihany – Énidő Specialty Cafe (Komp kikötő)
- Balatonfüred – Bergmann Cukrászda
Egyéb helyszínek:
- Budapest – Egy csipet torta
- Telki – Kovászda
- Bükfürdő – Jóska Bácsi Brasserie
- Budaörs – Krállik Kovászda
- Páty – Kovászda
A könyvgyűjtő akcióval az olvasás fontosságára szeretnék felhívni a figyelmet. Az utóbbi időben egyre több sajtóhír jelenik meg arról, hogy az OECD legfrissebb adatai szerint Magyarországon a 25–64 éves korosztály 33 százaléka, azaz minden harmadik felnőtt, gyakorlatilag funkcionális analfabéta.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak
Leállt az M3-as metró
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Újabb európai ország tiltja meg a fiataloknak a közösségi média használatát