Vadonatúj kocsimosót kap Szeged-Rendező állomás, ezzel pedig több mint 20 év után tér vissza Szegedre a gépi vasútikocsi-tisztítás – írta Facebook-oldalán Hegyi Zsolt a MÁV-csoport vezérigazgatója. Mint írta, „a 10 vállalás része, hogy országszerte felújítjuk és rendbe tesszük az állomási mosdókat, utazó takarítók segítségével pedig indulástól érkezésig ügyelünk az IC-k tisztaságára. A járművek tisztaságáért azonban nemcsak belül teszünk többet, hanem kívül is.”
Hegyi Zsolt hozzátette, hogy az új berendezés segítségével ezentúl helyben tisztíthatják a Tram-Traineket és a Szegedről induló InterCity-ket, illetve több mozdonytípust is. A 80 méter hosszú mosóban a korábbi 90 perccel szemben mindössze 2–3 percet vesz igénybe a járművek tisztítása, emellett a berendezés víztisztítási hatékonysága 84 százalékos, így csupán 16 százalékban igényel vízhálózatból nyert tiszta vizet, azaz kifejezetten környezetbarát is.
A fejlesztést közel 800 millió forint saját forrásból valósította meg a MÁV. A napokban zajlik a próbaüzem, az éles indulás 2026 első negyedévében várható.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Ritka látvány: hatalmas jégtömböket vetett partra a Balaton
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
A legújabb rekorder a Podmaniczky utcában száguldozott, 140 ezer forintjába fájt
A magyar lakásállomány nagy része középkori szinten vegetál
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető