„A nemzetközi energiaválság mindenkit alkalmazkodásra kényszerít, megköveteli, hogy az árak és a fenntarthatóság mellett legalább egyenértékű szempontként vegyük figyelembe az ellátás biztonságát is. Az Energiaügyi Minisztérium a súlyos kihívásokra adható választ minél szélesebb körben kész megvitatni annak érdekében, hogy Magyarországon megmaradjon az energiaellátás biztonsága, továbbra is biztosított legyen az átlagfogyasztás mértékéig a magyar családok számára a rezsicsökkentett energiaár, a vállalkozások és az önkormányzatok is kapjanak segítséget” – idézte a közlemény Lantos Csabát.
Az energiahordozók szankciós felára komolyan próbára tette az európai fogyasztókat, nagymértékben megnehezíti a települések helyzetét, gazdálkodását is. Az Energiaügyi Minisztérium a helyi problémák beazonosítása, a megoldási lehetőségek közös áttekintése céljából kínált fel egyeztetési lehetőséget az önkormányzati szövetségek számára. A nyugodt hangvételű, előremutató megbeszélésen a felek egyetértettek abban, hogy az energiaellátás zavartalansága, a gazdaság és a közszolgáltatások működőképességének megőrzése közös nemzeti érdek – áll a közleményben.
Kiterjeszthetik az intézményi árfixálás lehetőségét az áramszolgáltatásra
Steiner Attila energetikáért és klímapolitikáért felelős államtitkár ágazati helyzetképet adva kiemelte: a jelenlegi fűtési szezonban a megtett lépéseknek köszönhetően Magyarország energiabiztonsága megoldottnak látszik, de készülni kell a következő télre is. 2030-ra másfélszeresére nőhet a hazai villamosenergia-igény, ami még inkább felértékeli a helyben elérhető energiaforrásokat. Az ágazati beruházásokat ezért elsősorban a hálózatfejlesztésekre, a megújulók további térnyerésére és az akkumulátoros tárolókapacitások kiépítésére érdemes összpontosítani – írták.
Az államtitkár hozzátette: az önkormányzati szereplők üdvözölték az egyeztetési kezdeményezést, egybehangzóan méltatták az intézményi földgázárak rögzítésének lehetőségét. A távhőszolgáltatáshoz és közvilágításhoz kapcsolódó működési, finanszírozási nehézségek mellett visszatérően említették a saját energetikai beruházásaik támogatásának és a helyhatóságoknál hiányzó energetikai szaktudás pótlásának szükségességét.
Czepek Gábor, az Energiaügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára az elhangzottakat összegezve a közlemény szerint kiemelt témaként azonosította be az intézményi árfixálás lehetőségének esetleges kiterjesztését az áramszolgáltatásra. A találkozón felvetett problémák sorába tartozik az önkormányzati gazdasági társaságok bevonása a kötelező gázmegtakarítással érintettek körébe.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Saját aranyukra fáj a németek foga
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben