A férfit a Fővárosi Törvényszék január 27-én hozott jogerős ítéletében csalás és közokirat-hamisítás bűntett miatt 2 év 8 hónap fegyházbüntetésre ítélte, amelynek letöltését még nem kezdte meg.
A XIII. kerületi rendőrkapitányság nyomozati adatai szerint a 49 éves férfi a lebukása után tovább folytatta a hasonló bűncselekmények elkövetését: többnyire idős embereket szólított meg, magát rendőrnek kiadva.
Volt, hogy pénzt vett át tőlük azzal, hogy az hamis, máskor a kiszemeltek bankkártyáját kérte el a PIN-kóddal együtt arra hivatkozva, hogy klónozhatták. Másokat különböző ürügyekkel „megbírságolt”, de az is előfordult, hogy szociális munkásnak adta ki magát, hogy egy mozgássérült fiatalember bizalmába férkőzzön. Tőle először egy nagyobb anyagi támogatás ígéretével próbált pénzhez jutni, de a fiatal gyanút fogott, mire a férfi fenyegetéssel szerzett meg tőle 200 ezer forintot.
Lopott holmit is visszaadott jó pénzért
Olyan is volt, akit egyszerűen meglopott, majd pénzt kért az eltulajdonított értékek visszaadásáért, másnak gyógyszerei kiváltásához ajánlott fel segítséget, de eltűnt a kapott összeggel. A gyanú szerint a csaló elsősorban Budapesten tevékenykedett, de volt, akit Esztergomban csapott be.
A legalább nyolc sértettet megkárosító férfit április 1-jén fogták el a fővárosban. Zsarolás, csalás bűntett és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. A férfi beismerő vallomást tett, őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatását. A nyomozóhatóság vizsgálja, hogy a gyanúsított összefüggésbe hozható-e további bűncselekmények elkövetésével.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj