Noha hivatalosan nyugdíjba vonult, Zacher Gábor aligha tétlenkedik, mivel a gyakorlatban továbbra is aktívan dolgozik orvosként és mentőorvosként.
Harmadik könyvének friss megjelenése után az ismert toxikológus vállalta, hogy jószolgálati nagykövetként segíti az Országos Mentőszolgálat Alapítvány (OMSZA) munkáját.
„Számomra nem is volt kérdés, hogy elfogadom-e a felkérést”
– fogalmazott Zacher Gábor.
Az addiktológus szakember kifejtette: „a mentők és az egészségügy világa mindig is a mindennapjaim része volt, és örömmel vállalok minden olyan szerepet, amellyel akár közvetett módon is segíthetek a betegeknek. A Mentőalapítvány munkáját évek óta figyelemmel kísérem és nagyra tartom, az pedig külön öröm, hogy az alelnök, Czakler Éva régi kollégám és barátom.”
Az együttműködés célja a társadalom edukációja egészségügyi és egészségvédelmi témákban, valamint a civil és vállalati támogatói bázis erősítése annak érdekében, hogy a Mentőalapítvány továbbra is innovatív eszközökkel és programokkal segíthesse a mentők munkáját.
A Mentőalapítvány és Zacher Gábor első közös megjelenése egy rövid videó, amelyben az újdonsült jószolgálati nagykövet többek közt azt is felvázolja, hogyan egészíti ki és segíti a Mentőalapítvány az OMSZ tevékenységét, működését.
Az együttműködés első nagyobb közös akciója egy adventi jótékonysági kampány lesz, amely az ünnepi időszakban a mentők mindennapi, sokszor emberfeletti munkájára hívja fel a figyelmet – derült ki az OMSZA közleményéből.
Zacher Gábor megdöbbentő számmal sokkolta a társadalmat
A toxikológus szerint évente 40 millió alkalommal fogyasztanak drogokat Magyarországon. Zacher Gábor úgy látja, hogy a fiatalok körében kulcsfontosságú lenne a drogfogyasztás kockázatairól reálisan beszélni, hogy képesek legyenek nemet mondani. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – Miért kivételez az elnök?
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Összeomlás szélén Kijev, vészforgatókönyvre állt át az ukrán főváros
Leállt az M3-as metró
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta