Zacher Gábor az RTL Reggeli című műsorának volt a vendége, melyben arról beszélt, hogy szerinte várható volt, hogy Németországban is legalizálni fogják a kannabiszt.
Az Index beszámolója szerint ugyanakkor a szakember sokkal fontosabban tartja, hogy Ukrajnában orvosi marihuánát vezettek be. Tényszerűen beszélt továbbá arról, hogy az indiai kender hatóanyaga bizonyos betegségekre pozitív hatással van. Szerinte ezt ma már A-típusú, azaz a legmagasabb szintű orvostudományi evidenciák támasztják alá.
Megjegyezte, hogy ugyan már szóba került Magyarországon az orvosi kannabisz bevezetése, azonban „előző kormányzati ciklusban volt egy emberminiszter, aki ex-katedra kijelentette, hogy a marihuána kábítószer, és pontosan ismerjük a kormány álláspontját. És pont. Ezzel lesöpörték ezt az egészet a napirendről.” – tette hozzá.
Arra a kérdésre, hogy mi történik, ha az orvosi célokra való felhasználás engedélyezése esetén elszabadul a kábítószer, Zacher azt mondta, hogy a boltban kapható nitrohigítóval is sok mindent lehet kezdeni. Mint fogalmazott, „Nem a kés a bűnös, ha sebet ejt, hanem aki a kést a kezébe fogja”.
Zacher ugyanakkor azt is leszögezte, hogy a legalizáció kérdésénél sokkal nagyobb gondnak tartja, hogy az ország mentális állapota gyengélkedik.
Különös veszélyeit fedezték fel a kannabisz fogyasztásnak
Egyre szélesebb a kannabisz-termékek kínálata Európában, azonban jó ha elővigyázatosak vagyunk az esetenként ártatlannak tűnő marihuána fogyasztásával: friss tanulmányok kimutatták, hogy akár életre szóló mentális betegségek kiváltója is lehet a sok helyen közkedvelt szer.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Lázár János: Elfogadhatatlan, hogy egy főúttal átszelt kisvárosban lakó kárán akarjon spórolni egy kamionos
Nem állnak le a fuvarozók, megegyezést akarnak
Egyik csalódás a másik után: a Nemzetgazdasági Minisztérium elárulta, miért nem jöttek a számok
Furcsa év, nagy döntések: Orbán Viktor szerint minden összejött idén
Hatalmas leállás jön az egyik legnagyobb banknál
Karácsony meleg étel nélkül? Ezért állnak sorba ezrek a Népligetben
Már kopogtat a mediterrán ciklon, hozza a havat karácsony estére
Nagy Márton: A magyarok pénze nő a leggyorsabban
Ha ezt meglátja Orbán Viktor! Brüsszel még a karácsonyfát is elvinné a Karmelitából