Nagy Márton megerősítette, hogy valóban zajlottak Washingtonban egyeztetések egy devizaswap-keret felállításáról, amely végső soron az amerikai Pénzügyminisztérium és az Magyar Nemzeti Bank (MNB) közötti megállapodás lesz. Minderről azonban az MNB részvétele nélkül tárgyalt a kormány, bár a miniszterelnök már tájékoztatta a jegybank elnökét a fejleményekről - húzta alá Kármán András.
A Tisza Párt gazdasági szakértője Facebook-bejegyzésében leszögezte: a megállapodás problémás, mert az MNB-nek a törvényben meghatározott feladatai végrehajtása során függetlennek kell lennie, nem kérhet és nem fogadhat el utasítást a kormánytól vagy politikai párttól. Ezt nemcsak az MNB-törvény, hanem az Európai Unió alapszerződése is előírja.
Mint írta, a devizaswap-keret a jegybank egyik fontos feladatához, az árfolyampolitikához kapcsolódik, arról a jegybank feje fölött megállapodni, sőt nélküle a technikai részleteket is leegyeztetni, nagyon is a jegybanki függetlenség megsértésének tűnik.
A Tisza Párt szakértője hangsúlyozta, hogy a jegybankok függetlensége biztosítja, hogy ne születhessenek rövid távra fókuszáló döntések, amelyek egy politikai párt esetleges újraválasztását segítik, de hosszú távon az egész társadalomnak komoly költséget okoznak. A jegybanki függetlenség törvénybe iktatása korábban a fejlett országokban segítette az infláció visszaszorítását és az árstabilitás megteremtését.
„A jegybanki függetlenség semmibevétele lehet, hogy Argentína esetében, aki pár héttel ezelőtt hasonló megállapodást kötött az Egyesült Államokkal, teljesen elfogadott eljárás lenne, de itt Európában ez nem az!” - tette hozzá Kármán.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Újabb sokk a bevásárlásnál: már ezek a kedvenceink is érintettek
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
Olyan ajándékot kapnak a One ügyfelei, amire nem is számítottak
Csendben kicserélnek: a munkanélküliség következő hulláma már a láthatáron, csak így lehet talpon maradni