Önbevallást kell majd készítenie mindenkinek arról, hogy mennyi földje van − mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter az InfoRádiónak adott interjúban. Ezzel véget ér a zsebszerződések időszaka, mert látható lesz, kik a valódi tulajdonosok. Az erről szóló törvényt még idén benyújtják − tette hozzá a miniszter. Az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságában keddi meghallgatásán Fazekas Sándor emlékeztetett arra, hogy az új földtörvény alapján földet Magyarországon csak helyben lakó földműves − mezőgazdasággal élethivatásszerűen foglalkozó ember − vásárolhat, illetve bérelhet. Ez a legfontosabb lehetőség a magyar gazdatársadalom előtt 1100 éve − hangsúlyozta a miniszter, hozzátéve: a földtörvény kizárja a spekulációt is ezen a területen, akár bel-, akár külföldi spekulánsról legyen szó. Több szakértő is egyetért abban, hogy zsebszerződésekkel mintegy egymillió hektár magyar termőföldnek lehet "külföldi tulajdonosa" − írta az MTI.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Nem a garzonokat keresik: fordulat a lakásvásárlói trendekben
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram