Új politikai mozgalmat indít Cseh Katalin. A momentum egykori vezető politikusa Facebook-bejegyzésében azt írja:
„Manapság túl sok a tesztoszteron, és túl kevés az emberség.
Mélyen hiszek abban, hogy Magyarország nem attól lesz erős, ha mindent erőből akarunk megoldani. Attól lesz erős, ha képesek vagyunk meghallgatni egymást.
Tudom, hogy sokan érzik most azt, amit én: hogy kell még valami más. Nem új ellenség, hanem új hang. Nem új vezér, hanem új közösség. Ezért kezdek most bele egy új munkába olyan emberekkel, akik szintén hisznek egy szabadabb, európaibb és emberségesebb Magyarországban.
Legyünk humanisták.”
A videó egy bizonyos pontján feltűnik a háttérben a mély-pink szín, s a valószínűsíthető jelszavak: emberség, értelem, szeretet.
Cseh Katalin mellett megjelenik Barabás Richárd is, a Párbeszéd társelnöke, aki a közelmúltban már célzott rá, hogy egy új mozgalommal indulna a jövő évi választásokon. Barabás monológjában azt mondja:
„Tudjuk, hogy sokan féltek. Nem könnyű szembemenni az árral, felvállalni, hogy nem elég, amit látunk. Lehet elérni egyszerre a rendszerváltást és képviselni az értékeinket. Mert jobb lenne a következő parlament, ha kicsit több szivárványos és EU-zászló lenne ott. Kicsit több elfogadás és kevesebb kirekesztés”.
Cseh Katalin egykori csapata, a Momentum nem maradt sokáig szótlan, közölték: „A Momentum nem indul a választáson, hanem a kormányváltást támogatja. Csalódás, hogy Cseh Katalin más utat választott.”
A történteket a Kétfarkú Kutyapárt pártigazgatója is kommentálta a Facebookon:
„Miért érzem úgy hogy ennek két hely lesz a célja / vége a DK listán?”
- írta nyilvánvaló iróniával Nagy Dávid.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben