Egy bicikliútra belógó bokor okozta a balesetet, amely során az államtitkár kormánya összeakadt egy szemből érkező bicikli kormányával. A politikus kezét végül be is kellett gipszelni, a kisujja alatt meg is kellett műteni – írja az Index.
Az aktív Magyarországért felelős államtitkár, Révész Máriusz Facebook-oldalán adta hírül, hogy július 2-án egy Bringás Vándortáborba tartva balesetet szenvedett.
A politikus vállalta ugyanis, hogy biciklivel megy el a pályaudvarig, hiszen a családi autóban nem fért volna el az összes kerékpár.
– írta Révész Máriusz.
Elmondása szerint reggel 7-kor indult a Kőbánya melletti bicikliúton, amerre mindennap munkába szokott járni. Egy belógó bokornál beljebb kellett húzódnia, de nem figyelt, ráadásul a járműnek, amin ült, annak is szélesebb volt a kormánya, mint a sajátja, amihez hozzászokott, és összeakadt egy szemből jövő bringáséval.
Az államtitkár elismerte, hogy az ütközés az ő hibája volt, illetve a belógó bokoré. A szemben közlekedő kerékpáros horzsolásokkal megúszta az esetet.
Az ütközést követően az államtitkár már érezte, hogy valami nincs rendben, furcsán állt a keze, és annyira fájt a válla és a bordája, hogy nem tudott felállni. Emiatt mentőt, rendőrt, balesetit hívtak, a másik biciklist pedig hamar elengedték.
Révész Máriusz szerint, valószínűleg a kisujja ütközött a szemből érkező kerékpár kormányával. Esésnél a hátára és a hátsó bordájára érkezett, amelyek most mozgásra nagyon fájnak, de nem törtek el, legfeljebb a szalagok sérültek.
Állapota szerda óta javult, mint írja, ha igyekszik, már egy perc alatt is fel tud kelni az ágyból, de lassan elfogadja, hogy később sem fog tudni csatlakozni a túrához.
Egy feladattal megint karcsúbb lett a Miniszterelnökség
A Révész Máriusz vezette aktív Magyarországért felelős államtitkárság a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztériumhoz került, ezzel új feladatkörökkel bővült a tárca tevékenysége. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat