Budapesten újabb lendületet kap a kerékpáros közlekedés fejlesztése: a főváros két legfontosabb sugárútján, a Váci úton és az Üllői úton, valamint a Nagykörút egy szakaszán is teljes körű megújulás várható – írja az Infostart.
A projektekhez a BKK már aláírta a támogatási szerződéseket, így a Váci–Üllői úti bringasztrádára 1,5 milliárd, a nagykörúti fejlesztésekre pedig 4,5 milliárd forint áll rendelkezésre.
A beruházás az Európai Unió és a magyar kormány társfinanszírozásával, a TOP Plusz program keretében valósul meg.
Az Üllői és a Váci úton a kerékpáros infrastruktúra jelentősen biztonságosabbá válik: a bringasávokat fizikailag is elválasztják majd az autós forgalomtól, így a kevésbé rutinos bringások – például gyerekek és idősebbek – is biztonságban közlekedhetnek. A parkolási rend és a járdák is megújulnak, és amennyiben a forrás engedi, akkor zöldítésre is lesz lehetőség.
A Nagykörúton a Nyugati tér és a Boráros tér között komplex felújítás várható: a járdák, szegélyzónák és a kerékpársávok is átalakulnak. A BKK szerint mindez úgy valósul meg, hogy az autósokat bosszantó nagy sávelvételek most kevésbé lesznek jellemzők.
A forrásokat 2029-ig kell felhasználni, ez a végdátuma a projektnek.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott