Súlyos baleset történt a Balaton-felvidéken, amikor két férfi biciklizett a Jókai-kilátó közelében. Az egyikük lábát egy hegyes faág szó szerint átszúrta, miközben az erdei ösvényen tekert.
A baleset egy nehezen megközelíthető, sűrű erdős részen történt, ahol még a mobiltelefonos térerő is akadozott – foglalta össze a Kékvillogó a Tények riportja alapján. Társa kétségbeesve próbált segítséget kérni, ám pontosan megmondani sem tudta, hol járnak. A mentés végül csak helyi lakosok és az erdészet bevonásával vált lehetővé.
Kapcsolódó
Szemtanúk szerint bokától tíz centivel feljebb egy három centi vastag ág teljesen átszúrta a férfi vádliját, és a hajlatnál ki is jött a másik oldalon.
A mentők nem tudtak közvetlenül a helyszínre jutni, így a tűzoltók kézifűrésszel vágták le az ágat a férfi lábából. Ezután hordágyra fektették, és az erdészet terepjárójával szállították le a hegyről, ahol végül át tudták adni a mentőknek.
A biciklistát súlyos végtagsérüléssel vitték kórházba, de stabil állapotban. Az Országos Mentőszolgálat tájékoztatása szerint szakszerű ellátás után sürgősségi osztályra szállították.
A teljes riportot itt tekintheti meg:
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
Indamedia Csoport
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Hegyekben állnak az Epstein-dokumentumok, döbbenetes mennyiséget találtak belőle
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány