Egyes félelmek szerint az emelkedő adó miatt a szeszfőzdéket jövőre ötödannyian kereshetik csak fel, mint az idén, így kétséges, hogy talpon tud-e maradni mind a félezer ma működő vállalkozás - írja pénteki cikkében az újság.
A szeszfőzdéknek mostanság bőven akad teendőjük, hatalmas a tülekedés, mindenki még az idén ki szeretné főzetni a cefréjét - mondta a lapnak egy szabolcsi főzdés. A vállalkozó szerint több hete hasonló a helyzet, gyorsan híre ment, hogy jövőre a kisebb mennyiség főzetése után is fizetni kell jövedéki adót.
A passzusokat a napokban szavazták meg a képviselők, bármilyen hivatalos álláspont csak a törvény kihirdetése után fogalmazható meg - válaszolta Suller Attila, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) jövedéki ügyekkel foglalkozó szóvivője arra a kérdésre, miként készül a hatóság az esetleges szabálytalanságok feltárására.
A szóvivő kifejtette: a NAV már az idén is legfontosabb feladatai között tartotta számon a pálinkapiac szereplőinek ellenőrzését. A külföldön előállított, illegális italszállítmányok tömeges beérkezésétől talán nem kell tartani, az ukrán határon például a vasúti kocsikat és a teherautókat is röntgennel vizsgálják meg a magyar hatóság munkatársai - mondta.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Trump nem áll le, a mexikói elnökasszony azonban kemény ellenfél
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Leállt az M3-as metró
Indul az első rostálás a választás előtt
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Megint kaphat ajándékpénzt a véradásért