A kormány stratégiai partnerei 222 milliárd forintnyi osztalékot vettek ki tavaly, ehhez képest elenyésző, 34 milliárd forint társasági adót fizettek be a költségvetésbe.
A portál szerint ez az összeg növekedés 2014-hez képest, amikor 26,6 milliárdot utaltak át az államkasszába társasági adó formájában.
Az adó több mint felét öt cég "dobta össze", az Alcoa-Köfém 5,76 milliárdot, a Samsung 4,5 milliárdot, a Hankook 4,26 milliárdot, a Knorr-Bremse vasúti járműrendszerek gyára 2,17 milliárdot, a Nemak Győr pedig 1,99 milliárdot.
Voltak cégek, amelyek azért nem fizettek adót, mert veszteségesen működtek. Ilyenek volt a Bringedstone vagy a Takata. Mások a kedvezmények miatt tudtak spórolni. Így például a Lego csak 44,4 millió forintot utalt át a tavalyi eredménye után, a Waberer's 190,8 milliót, és a kecskeméti Mercedes-gyár is "mindössze" 342 milliót.
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Saját aranyukra fáj a németek foga
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben