Három hete, amikor az ügy kipattant, azt gondoltam, hogy ezzel az egésszel semmi dolgunk nem lesz addig, amíg a Horváth András-féle feljelentés nem kerül az ügyészségen nyomozati szakaszban - mondta el Varga Árpád az adóhivatal elnökhelyettese. "Az ártatlanság vélelme megilleti a NAV-ot, még akkor is, ha nem mi vagyunk a legnépszerűbb szervezet az országban. Nagyon sokat árt az adómorálnak, hogy tényként kezeljük azokat az állításokat, amikkel Horváth rágalmazza a NAV-ot" - tudósított az Index.

Nem az a baj, hogy valaki felhívja a figyelmet arra, hogy csúnya dolog az áfacsalás, hanem az, ha valaki terjeszti, hogy olyan esetekről tud, amikor bizonyos adónyomozásokat leállítottak, miközben semmilyen tény ezekben a vádakban nem hangzott el. Húsz éve a svéd adóhivatal dolgozói körbeszámlázásos rendszerről tartottak tájékoztatást, ma is tartják. Ez tehát sajnos náluk is gondot jelent.

NAV: Horváth nem volt adóellenőr

Horváth András nem volt adóellenőr a kiemelt adóigazgatóságon, kockázatelemző volt. Államigazgatási Főiskolát végzett. Egy olyan ügyet tudtunk azonosítani volt, amit az atlatszo.hu-ra feltöltött 20 oldalas dokumentumból be tudtunk azonosítani. Ezen az ügyön 10 hónapig dolgozott, miközben pár nap alatt el lehetett volna készülni vele - hangzott el a sajtótájékoztatón.

A NAV büntetőfeljelentést tett ellene, azt viszont nem cáfolja, hogy a Horváth által leírt adócsalási technika, és a be nem fizetett 1000 milliárdos összeg valós. "Miből lenne nekünk évente 400-500 milliárdos megállapításunk, ha nem ezekből az ügyletekből?"

"Nem hiszem el, hogy az elnökasszony megtagadja az egyedi eljárásokat igénylő vizsgálódások lefolytatását, ha egy jól előkészített és alátámasztott indoklást kap az asztalára" - mondta az elnökhelyettes. Az is elhangzott, hogy a kiemelt igazgatóság feladatait a megszüntetés után a megyei szintek a pénzügyőrökkel összefogva nagyon jól el tudják látni.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) sejti, ki a titokzatos ellenőr, aki kiállt Horváth mellett kiállt. Egy jó kolléga volt, de előléptették, talán ekkor olyan feladatot kapott, amit nem kellett volna ráosztani, lehet, hogy 2007 után ő mást szeretett volna csinálni, mint amit ráosztottak, és ezért lehet most sértett. De a NAV már a másodfokú munkaügyi pert is megnyerte ellene.

Igaz, hogy leterheltek a revizorok

Azt viszont a NAV is elsimeri, hogy az ellenőrök nagyon leterheltek, csak 4000 adórevizor van. Szintén elhangzott, hogy a szervezeten belül sok a konfliktus a revizorok munkáját a jogszabályi környezetbe átültető jogászok, és a megállapításokat aláíró főosztályvezetők között. Lehet, hogy vannak konfliktusok, amiket egyesek úgy értelmeznek, hogy leállították őket, de ezek az ügyek nem ezt jelentik - tudósított az adóhatósági tájékoztatóról az Index.

 

A botrány közben is zavartalanul folytatódik az adóhatóság szervezetének leépítése?

Az LMP-hez érkezett állampolgári bejelentés szerint a NAV-nál éppen annak a szervezeti egységnek a megszüntetése zajlik, amelynek feladatai közé tartozik az adóhatóság hatékony működésének támogatása. Mindez azt jelentheti, hogy a kormány nem hogy nem tett semmit a botrányos áfacsalások felszámolása érdekében, de szervezeti átalakításokkal nehezíti az igazság feltárását - írta közleményében az ellenzéki párt.

Az LMP-hez folyamatosan érkeznek bejelentések az adóhatóság elégtelen működéséről. Az egyik szerint a NAV-nál éppen a Stratégiai Főosztály felszámolása zajlik, aminek többek között az lenne a feladata, hogy a széttagolt információkat elérhetővé tegye a munkatársak számára. Mint ismert, a NAV vezetésében nincs betöltve a stratégiai elnökhelyettesi pozíció, ahová ez a terület is tartozik. Az LMP várja a választ arra a kérdésre, hogy miért és mióta nincs betöltve az említett pozíció, ki felügyeli jelenleg a területet és valóban zajlik-e a Stratégiai Főosztály megszüntetése vagy átszervezése.

Az LMP szerint a fenti kérdések megválaszolására egy parlamenti vizsgálóbizottság felállítása lenne az első lépés. Tudni akarjuk, hogy mit tettek és mit tehettek volna kormányzati szinten az elmúlt tíz évben a csalás felszámolása érdekében. Nem hagyjuk, hogy az MSZP és a Fidesz egymással összefogva akadályozza meg a tisztánlátást - írta az LMP közleményében.