A Napi Gazdaság pénteki számának cikke
Lapunk számításai szerint a csomagolóanyagok termékdíja mind a gyártóknál, mind a kereskedőknél 30 százalék felett nő. Egyes kategóriákban ez kétszeres-háromszoros növekményt is jelent.
A jogszabály indoklása szerint "a termékdíjtételek megemelése, valamint a tárgyi és alanyi hatályok változása és az egyéni hulladékkezelést választók nehezen becsülhető aránya magában hordozza annak a lehetőségét, hogy az előzetesen számított teljes költségvetési bevétel nagysága 7-10 százalékkal elmarad a tervezetthez képest, ami nem a végrehajtás eredménytelenségével, hanem a magas díjtételek miatt bekövetkező forgalomcsökkenéssel és a termékdíjköteles termékek forgalmi alapadatainak bizonytalanságaival magyarázható."
Az, hogy a törvényalkotó elszámolta magát a 2012-es termékdíjbevételekkel kapcsolatban, már tudható volt, az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség korábbi számításai is tíz százalék körüli bevételcsökkenést prognosztizáltak, épp emiatt a 26 helyett 20-21 milliárd forint működési költséget szeretnének rögzíteni a jövő évi költségvetésben.
Jövőre a termékdíjakból 60 milliárd forint lenne az előirányzat a korábban kommunikált 49 milliárd forinttal szemben. Ha a korábban tervezetthez képest 10 százalékkal, 44 milliárd forintra csökkenne a bevétel, 27-28 százalékkal kellene az új tervek teljesüléséhez emelni a terhelést. Mivel friss a beadvány és a módosítóban közzétett adatok nem futottak át előzőleg a szakmai szervezeteken és vállalati lobbikon, a szakemberek most számolják, hogyan alakulhat emiatt a jövő évi költségszerkezetük, illetve a csomagolóanyag-kibocsátásuk.
(forint/kilogramm) | ||
Gyártókra | Hatályos | Javaslat |
Műanyag | 28 | 42 |
Társított (kivéve italkarton) | 44 | 50 |
Rétegezett italkarton | 22 | 28 |
Fém | 13 | 20 |
Papír, fa, textil | 16 | 20 |
Üveg | 6 | 17 |
Egyéb | 44 | 50 |
Kereskedőkre | Hatályos | Javaslat |
Műanyag (kivéve reklámtáska) | 56 | 60 |
Reklámtáska | 1300 | 1800 |
Üveg | 7 | 17 |
Társított (kivéve italkarton) | 150 | 300 |
Italkarton | 120 | 130 |
Fém | 286 | 300 |
Egyéb | 296 | 300 |
Reklámhordozó papír | 52 | 64 |
Forrás: Törvénytervezet |
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Putyin vérszemet kapott és nem áll le, átrajzolja Ukrajna határait](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721815394.jpg/240/?v=2024012201)
Putyin vérszemet kapott és nem áll le, átrajzolja Ukrajna határait
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Nagy áttörés történhetett a cukorbetegség gyógyításában, bámulatos eredményt értek el](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721657035.jpg/240/?v=2024012201)
Nagy áttörés történhetett a cukorbetegség gyógyításában, bámulatos eredményt értek el
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Komoly jogszabályt hagyhatott figyelmen kívül Lázár János minisztériuma](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200902/orig/image12336788141c8f4947_cropped_16-9_at_1454424095.jpg/240/?v=2024012201)
Komoly jogszabályt hagyhatott figyelmen kívül Lázár János minisztériuma
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57471/574719/57471957_4250785_21fd369c47e47c86a6f4049917174790_wm.png)