A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az online pénztárgép adatokból azt is látja, ha megszakítják a fizetési folyamatot; a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei NAV-ellenőrök ezúttal olyan cégeket vizsgáltak, ahol feltűnően sok nyugtamegszakítás történt – közölte az adóhatóság szombaton az MTI-vel.
A közlemény alapján
a nyugtamegszakítás indokolt is lehet, akkor, ha a vásárlási összeget elütik, vagy a vevő a pénztárnál állt el a vásárlástól, de ha ez rendszeres, és gyakorlattá válik egy vállalkozás pénztárgépein, akkor az nem rendeltetésszerű használatot vagy nem jogkövető magatartást sejtet.
A NAV Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai a pénztárgépadatok alapján több olyan vállalkozást is megvizsgáltak, ahol feltűnően sok nyugtamegszakítás történt.
Az adózók változatos magyarázatokat adtak az ellenőröknek: hivatkoztak a dolgozók képesítésének hiányára, vagy éppen a nagyszámú vásárlói elállásra, de a kockázatelemzéssel támogatott ellenőrzések bizonyították, hogy nem volt alaptalan a revizorok gyanúja – írták.
Az ellenőrzések eredményeként a borsodi adózók már több mint 10 millió forintot be is fizettek az államkasszába – áll a közleményben.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Megkezdődött az átrendeződés: már nem előny, hanem alapfeltétel ez a készség a munkaerőpiacon
Nagyot robbant a Lidl: holnaptól mindenki megindul a boltba
Kőkemény döntést hozott Brüsszel: ez nagyon fájhat Orbán Viktornak
Ilyet se láttunk még: nekik ingyenes az Otthon Start törlesztése
Érdekes javaslat érkezett: egységes, 400 ezer forintos havi nyugdíj többkulcsos adóval
Újabb csomagküldő szolgáltatók olvadnak össze Magyarországon
Lázadnak a rezsikárosultak, egyhetes tüntetésre készülnek
Unalmas az állampapír? 2026 jobbnál jobb befektetési sztorikat ígér
Vidéken is beköszönt a budapesti kényelem: ezeken a településeken minden megváltozik holnaptól