Több mint két évtizede szerves része vagy a hazai privátbanki piacnak tanácsadóként. Mi az a legfontosabb tapasztalat, amit ebből a hosszú távú rálátásból megszereztél?

A legfontosabb felismerés az, hogy egyetlen pillanatra sem szabad elszakadni a piaci valóságtól. Nem lehet egy akadémiai elemzői buborékból nézni a szektort. A piac, főleg a private banking, két dologban hisz: a mély tapasztalatban és a hiteles adatokban. Nekünk ezt a kettőt kellett folyamatosan szintetizálnunk. Ez a hosszú távú piaci jelenlét tette lehetővé, hogy a szektor számára egy stabil, transzparens visszajelzési mechanizmust építsünk ki.

A folyamatos anyaggyűjtés és -elemzés mellett a kulcs az informális tér: a napi beszélgetések privátbankárokkal, vezetőkkel, ügyfelekkel – ezekből értjük meg igazán, mi mozgatja a piacot. A private bankingben ha nem is hiánycikk mára, de különleges érték a validált best practice információ. A tudásunk így válik komplexé: látjuk a folyamatokat, megértjük partnereink motivációját és látjuk azt is, ki milyen irányokban indul el a válaszokat, megoldásokat keresve a kihívásokra: ez a mix egyedivé teszi a Blochamps piaclátását.

Olyan mélységben látjuk együttesen a belső folyamatokat és ügyfélstruktúrákat, ahogy azt gondolom senki más itthon. Ez a szerep 2026-ban még fontosabbá válik, mert a vagyonkoncentráció és a fejlesztési verseny miatt a kockázatok és a hibák is gyorsabban „szóródnak” a piacon.

Tovább megyek. Komolyan azt gondolom, aki a segítségünkkel fejleszt, az tulajdonképpen nagyon sok pénzt takarít meg.

Ahogy említetted, rendszeresen monitorozzátok a vagyonos ügyfélkört is. Hogyan változott a tehetős magyar réteg az elmúlt évtizedben?

Az elmúlt tíz év legdrámaibb fejleménye a vagyonos rétegen belüli masszív polarizáció. Sokáig homogén entitásként beszéltünk a tehetős magyarokról, de a valóság ennek az ellenkezője. A vagyon nem csupán nőtt, hanem rendkívül erősen rétegződött. A vagyonkoncentráció gyorsulása miatt a felső szegmens dinamikái elváltak a tágabb tehetős rétegtől.

Pontos adatokkal alátámasztva: a leggazdagabb ezer ember ma már a háztartási pénzügyi vagyon közel negyedét tartja a kezében. Ami még megdöbbentőbb: a legvagyonosabb 100 magyar (a népesség 0,001 százaléka) a háztartások pénzügyi vagyonának már több mint 13 százalékát birtokolja. Összehasonlításképpen, ez az arány 2005-ben még csak 2,5 százalék volt.

A társadalom birtokolta vagyon nagy része egy meglehetősen szűk kör kezében összpontosul, és ez a súly tíz éve minden évben tovább tolódik felfelé. A vagyonosodás is kétsebességűvé vált: a már említett legvagyonosabb 1–2 százalék vagyonemelkedési üteme többszöröse annak, amit a tágabb tehetős réteg produkál. Ez az ollónyílás határozza meg ma legjobban a magyar private banking piac szerkezetét.

Karagich István
Karagich István, a Blochamps Capital ügyvezetője

Ha a piac koncentrálódik, és egyre nagyobb vagyon jut egyetlen ügyfélre, milyen kihívás elé állítja ez a privátbankárokat?

Egy-egy privátbankárra ma átlagosan 30–40 milliárd forint vagyon jut, szemben a tíz évvel ezelőtti 10–15 milliárddal. Ráadásul ez a változás úgy történt, hogy közben kvázi stagnált az ügyfelek száma, a 28–35 ezer fős privátbanki befektetői réteget nagyjából 400 privátbankár szolgálja ki. A személyes kapcsolatot mindenki elvárja, de a portfóliók mérete miatt a döntési és kockázatkezelési felelősség is ugrásszerűen megnőtt.

A piac kettős nyomás alatt áll: egyszerre kell személyesnek és skálázhatónak lenni. Ha egy szolgáltató nem tud technológiát bevonni, folyamatokat automatizálni és technológiai hátteret fejleszteni, egyszerűen nem lesz kapacitása a legvagyonosabb ügyfelek kiszolgálására.

Mennyire hűségesek a magyar piachoz a vagyonosok? Van a kiáramlásának további kockázata?

A nagyvagyonú ügyfelek lojalitása mindig is egy feltételes lojalitás. Ők azok, akik a hazai gazdasághoz kötődnek vállalkozásokon, befektetéseken keresztül, de a vagyonuk védelme nem lehet érzelmi kérdés. Éppen ez a kör az, amelyik a leggyorsabban reagál a gazdasági vagy politikai környezet rezdüléseire. Ha bizonytalanságot látnak, korrekciót hajtanak végre. Ez nem illojalitás, hanem racionális védekező mechanizmus.

A koncentráció miatt ennek a szűk körnek a döntései sokkal nagyobb súllyal esnek latba, mint korábban. Ma már nem arról beszélünk, hogy „néhány vagyonosabb ügyfél diverzifikál”, hanem arról, hogy ha a legfelső 1–2 százalék külföldre mozgatja – akár csak óvatosságból – vagyonának egy részét, az már mérhető lenyomatot hagy a hazai eszközárakon és a likviditáson.

Ez a „lábbal szavazás” természetes a vagyonkezelésben. Bár a magyar háztartások ismert külföldi pénzügyi megtakarításai az ingatlanokat nem számítva igaz megnégyszereződtek tíz év alatt (jelenleg körülbelül 7400 milliárd forintnál tartanak), ez a bruttó pénzügyi vagyonhoz képest még nem extrém – nagyjából az EU átlag szintjén vagyunk, de persze azzal a korábban tárgyalt disclaimerrel, hogy más uniós országokhoz képest arányaiban kevesebb ügyfélnél van a külföldre vihető pénz. Épp ezért itt a kockázat is komolyabb, mint tőlünk nyugatabbra. E tekintetben lehet figyelmeztető a brit és a francia példa arra, hogy az ottani adóelképzelések már felvetésük pillanatában milyen lépéseket váltottak ki az ottani gazdagokból. A szolgáltatóknak is kihívás ez persze: a lojalitást nem érzelmi, hanem professzionális szolgáltatási minőséggel kell újrakeretezniük.

A klasszikus portfóliótanácsadás még elég vagy már többre van szüksége az ügyfeleknek?

Már rég nem elég. A nagy vagyonok mögött cégek, generációk, családi konfliktusok és nemzetközi érdekeltségek állnak. A megtartás azon múlik, hogy milyen ökoszisztémát építünk köréjük. A fejlett piacokon a nagyvagyonú ügyfél már természetesnek vesz olyan szolgáltatásokat, mint a komplex struktúraépítés, adó- és jogi tervezés, családi alkotmány vagy a stratégiai vagyontervezés. Ez a szolgáltatási kör nálunk most épül ki – aki ennek az élére áll, az a következő tíz év nyertese lehet.

Milyen a jövő szolgáltatási modellje – inkább pláza vagy piactér?

A döntés ma már nem filozófiai kérdés, hanem működési kényszer. Aki csak egyedi, kézműves szolgáltatást nyújt, hamar kapacitáskorlátba ütközik. Aki viszont kizárólag digitális piacteret épít, elveszítheti a bizalmi tőkét, ami a private banking alapja. A jövő ökoszisztémája hibrid lesz: a személyes kapcsolatot digitális tudásra és adatháttérre építi.

A magyar szolgáltatók most tökéletesítik, hogyan lehet a privátbankárt „pénzügyi karmesterré” tenni, aki a személyes tanácsadást nyújtja, miközben mögötte egy skálázható, technológia alapú infrastruktúra dolgozik.

Zárásként ejtsünk szót a fiatalokról. A generációváltás mennyire gyorsítja fel ezt az átalakulást?

Rendkívüli mértékben. A fiatalabb vagyonos réteg sokkal nyitottabb a nemzetközi eszközökre, a digitális folyamatokra, és sokkal határozottabban várja el az átláthatóságot. De ami ennél is fontosabb: a következő tíz évben több ezer kkv esik át generációváltáson, és ezzel több ezer milliárd forintnyi cégvagyon kerül új kezekbe. Ez ma a legnagyobb strukturális kihívás a magyar vagyonkezelési piacon és ezzel a feladattal még csak most kezd érdemben foglalkozni a vállalkozói réteg is. Mi már évek óta elemezzük a vagyonörökítést és a Next Gen szegmenst, a vagyontranszfer utáni szolgáltatási igények feltérképezésére külön elemzési modellt építettünk ki. Partnereinknek megalapozott tudással segítünk értelmezni az új generáció igényeit.

Aki a családi és céges vagyontervezésben nem lesz erős, az kimarad a következő piacnyitási hullámból. Az új nagy vagyonok jelentős része cégértékesítésekből, öröklésekből, nemzetközi ügyletekből érkezik – ehhez egészen más tanácsadói nyelvet, komplex jogi és adózási tudást kell felvonultatni.

Mi, a Blochampsnál arra fókuszálunk, hogy erre a változásra támogassuk a partnereink felkészítését. Ugyanazt kell tennünk, mint nekik az ügyfeleikkel: nem azt kell mondanunk, hogy nálunk van a bölcsek köve, hanem olyan „étlapot”, best practice tudást mutatni, aminek felhasználásával a szolgáltatói partnereink meg tudják oldani az ügyfeleik velük szemben támasztott új elvárásait.