Az amerikai piac helyzete jelentős hatással van az egész világ gazdaságára, így a magyarra is. „Sikerül-e a puha landolás?” – tette fel a kérdést Szitás Lóránt, az XTB piaci elemzője. Mint mondta, a Fed az infláció elleni harcban szigorításokat vezetett be, hogy elkerülje a recessziót és fenntartsa a mérsékelt növekedést. Ez 2025-ben részben sikerült, de 2026-ra is maradt tennivaló. „Volt előrelépés, de még nem győztünk” – fogalmazott.
A munkaerőpiacon nőtt a bizonytalanság, a kamatlábak továbbra is magasak. A munkanélküliségi ráta már emelkedőben van, és ha a növekedés felgyorsul, az korábbi válságokhoz hasonlóan (2008-as válság és a koronavírus-járvány) erőteljes kamatcsökkentési ciklust válthat ki a Fed részéről.
Mi a helyzet Európában?
„Európa lemaradásban van a technológiai beruházások terén, az innovációs rés pedig egyre nehezebben zárható, főként a túlzott szabályozások és kereskedelmi korlátozások miatt” – mondta Szitás Lóránt. A gyenge belső kereslet, a stagnáló reálfogyasztás és a visszafogott fogyasztói hangulat tovább nehezítik a helyzetet.
A kontinens cégei erősen függnek a bankhitelektől, ami a korábbi alacsony kamatkörnyezet lezárulta után magasabb adósságköltségeket okoz. Ehhez társul a növekvő államadósság, a francia politikai instabilitás és a német fiskális bizonytalanság – mindez rontja a befektetői bizalmat.
Deviza, arany, olaj
A dollár az idei évben gyengült, de 2026-ban ismét erősödhet – különösen globális bizonytalanság esetén, mivel az USD továbbra is „menekülőeszköz”. Az euró esetében inkább gyengülés valószínű. Az arany árfolyamát továbbra is a makrogazdasági kockázatok határozzák meg: inflációs nyomás hiányában csökkenhetne ugyan, de a dollár gyengülése és a befektetői félelem erősítheti a nemesfémet. A forintnál még lát teret korlátozott erősödésre.
Az olajpiacon a túlkínálat és az orosz exportkorlátozások egyszerre idézhetnek elő ellentétes árfolyammozgásokat.
AI-buborék
A mesterséges intelligenciába ömlő tőke sokak szerint buborékot idéz elő. A kérdés nem is az, hogy ez valóban buborék-e, hanem az, hogy fenntartható-e a jelenlegi növekedési ütem. A legtöbb technológiai vállalat saját AI-megoldást fejleszt, hogy kihasználja a trendet – a kérdés az, hogy a profitok is lépést tartanak-e majd az elvárásokkal.
A 2026-os év akár „igazság pillanata” lehet: ha a big tech és a félvezetőszektor nem teljesíti a mostani optimista várakozásokat, a piac ismét a defenzív szektorok felé fordulhat. Bár az AI-technológia forradalmi, ma még nehéz megjósolni, hogy a gazdasági eredményekben is arányosan megjelenik-e a hatása.
Mi a jövő?
Ha egy ponton kiderül, hogy a bigtech és a félvezetőipar már nem tudja teljesíteni a piac magas elvárásait, és a további árfolyam-emelkedésük a kockázatokhoz képest nem tűnik vonzónak, a piac ismét a defenzív szektorok felé fordulhat. Az AI-technológia már most is forradalmi. A kérdés azonban az, hogy a pénzügyi eredményekre gyakorolt hatása valóban olyan pozitív lesz-e, mint amit az indexek jelenleg beáraznak.
A 2026-os év akár ilyen „igazság pillanata” is lehet. Vajon a profitok lépést tudnak tartani a narratívával? A piac hajlamos a szélsőséges kilengésekre, és egy olyan technológia értékelése, amely potenciálisan teljesen új szintre emelheti az emberiséget, korántsem egyszerű feladat. Épp ezért ma nehéz megjósolni, merre tartunk – különösen úgy, hogy a technológiai fejlődés üteme tovább gyorsul.
Az XTB szerint 2026 fordulópont lehet a globális tőkepiacon: az amerikai gazdaság puha landolásra törekszik, az AI-beruházások új növekedési hullámot indíthatnak, az arany pedig akár az 5 000 dolláros szint közelébe is emelkedhet.
Rekordok és bizonytalanságok
Az idei év szélsőségekkel teli volt. Az arany 60 százalékot erősödött, az EUR/USD több mint 13 százalékkal nőtt, miközben a Fed tovább próbálta 3 százalék alá szorítani az inflációt, a geopolitikai feszültségek pedig folyamatos bizonytalanságot okoztak.
A Fed óvatos kamatcsökkentési ciklusra készül, a munkaerőpiac lassulása pedig kulcsszerepet játszik az infláció lehűlésében. Európában mérsékelt a növekedés, de az EU új technológiai programjai – például a Chips Act – csökkenthetik az innovációs lemaradást.
- Arany: újabb történelmi csúcsok jöhetnek.
- Olaj: túlkínálat esetén akár 50 dollár alá is eshet, geopolitikai kockázatok esetén viszont 80 dollár felé kapaszkodhat.
- EUR/USD: a monetáris politika és a régiós stabilitás határozza meg, de politikai kockázatok fékezik az euró erősödését.
- Az AI-infrastruktúra a következő évek meghatározó növekedési motorja lehet. Itt fontos megjegyezni, hogy a hitelfelvételi feltételek javulása a kisebb kapitalizációjú cégeket is előtérbe helyezheti.
- Kriptovaluták: az Ethereum intézményi elfogadottsága erősödik, a tokenizációs trend kedvez neki. Ha visszatér a historikus arány a Bitcoinhoz képest, az ETH 2028-ra akár 10 ezer dollárig is emelkedhet.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt