Két utat zártak le Nógrád vármegyében az Ipoly áradása miatt – közölte szombaton az Útinform.
Tájékoztatásuk szerint az Őrhalom és az országhatár közötti összekötő utat a vasúti átkelőtől a határig zárták le.
Szintén áradás miatt nem lehet közlekedni Drégelypalánk és az országhatár között sem.
Egy hete írtuk meg, hogy megközelíthetetlenné vált a magyar település. Hat családot vágott el a víz, ha nem tudnak időben kitelepülni a házukból. Az elmúlt napok hatalmas esőzései adnak feladatot a vízügyi szakembereknek. Akkor harmadfokú az árvízvédelmi készültséget rendeltek el a Sajón, a Tarna vízfolyáson pedig elsőfokú a készültség volt, a vízügyi szakemberek 24 órás figyelő- és őrszolgálatot láttak el közel 226 kilométeres védvonalon.
Na, ilyen hétvégére biztosan nem készültünk, a jóslatok nem váltak be
Amikor leesett az első novemberi hó, azt hittük, tényleg kemény tél elé nézünk - persze ez még változhat, de most, ezen a hétvégén ennek biztosan nem lesz jele. Viszonylag meleg napoknak nézünk elébe, de a párás, borongós idő, és a kettősfronti hatás nem tesz jót a kedvünknek. Sok csapadék is érkezik >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Nincstelenül halt meg az egyik leggazdagabb magyar
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Árpád fejedelem útja: 88 km/h-s gyorshajtót is rögzítettek a traffiboxok