Csütörtök hajnalban újabb orosz rakétacsapás érte Lviv megyét – a becsapódások mindössze 250 kilométerre történtek Magyarországtól, vagyis ismét a NATO határvidékének közvetlen közelében zajlott katonai akció. A régió kormányzója szerint több rakéta csapódott be az ukrán–lengyel határ felé eső térségben.
A helyi hatóságok közlése szerint legalább egy ember megsérült, több lakóépületben kitörtek az ablakok, autók rongálódtak meg, és egy ipari létesítményben is károk keletkeztek. A támadás során az ukrán légvédelem több rakétát lelőtt, de nem mindet sikerült megállítani - írja a 24-es csatorna.
Kapcsolódó
Helyiek beszámolói szerint
a szirénák hosszan szóltak, és olyan erős robbanások rázták meg a térséget, amilyenekre hónapok óta nem volt példa.
Több településen átmeneti áramszünet és mobilhálózati zavar lépett fel.
Az ukrán hadvezetés szerint Oroszország továbbra is a nyugati országrészt célzó, infrastruktúraellenes támadásokkal próbálja nyomás alatt tartani az országot, miközben a fronton nem ér el érdemi előrelépést. Lviv megye stratégiai szempontból kiemelt terület, hiszen ezen keresztül futnak a nyugati fegyverszállítmányok és humanitárius útvonalak.
A támadás ismét rávilágít arra, milyen közel zajlanak a harci cselekmények a magyar határhoz: a mostani csapás távolsága alig több, mint Budapest és Pécs között az út.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Nem is gondolnák az autósok, hogy ezzel félmilliárd forint maradt a zsebükben
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében