A Dow 0,2 százalékos nyereséggel 11 796 ponton zárt, de a hétre 2,9 százalékos mínuszban maradt. Az S&P 500 indexe stagnálás közeli szinten, de az előző napi záróértéke alatt maradt, az egész hétre vonatkoztatva viszont 3,8 százalékos veszteséget könyvelhetett el. A Nasdaq 0,6 százalékot esett, így a héten 4 százalékot gyengült.
A kereskedés elején még az S&P 500 indexe is nyereségben állt, ez azonban a nap végére elolvadt. Már nyitás után is látszott azonban a technológiai papírok kínlódása, ami egész nap a negatív zónában tartotta a Nasdaq mutatóját.
A Conference Board által közölt gazdasági konjunktúraindex (LEI) várakozások feletti javulást mutatott, ami az amerikai gazdaság helyzetét illetően enyhítették a recesszós félelmeket, de a pénteki piaci hangulatot emellett az euróövezeti válságkezelés fejleményei, valamint az amerikai költségvetési szuperbizottság tárgyalásainak eredményeire vonatkozó várakozások határozták meg.
Az USA-ban várhatóan szerdán jelentik be a kiadáscsökkentéseket, egy nappal a korábban megállapított november 23-i határidő előtt. Emiatt viszont nagy az aggodalom a piacokon - többen ugyanis attól tartanak, hogy a bizottság gyenge tervvel áll elő és a befektetők teljesen alkalmatlannak találják majd a csomagot.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Titokzatos helikopter emelkedett a levegőbe: az orosz tengeralattjárók sem menekülnek
Zacher Gábor: A háziorvos a sürgősségire küldi a pácienseket, mert egyébként hosszú a várólista
Több magánrendelő olyan lépésre szánta el magát, amire eddig nem volt példa
Figyelmeztették a magyarokat: börtön jár akkor, ha túl hangosak
Orbán Viktor: óvatosnak kell lenni az autóipari beruházásokkal
A szomszédunkból indulnak katonák Grönlandra
Egy 24 éves pincérlánnyal akarják elvitetni a svájci tragédiát
Az eszünk megáll, tényleg ilyen lesz a legújabb Dacia?
Ursula von der Leyen átverte Európát?! Nincsenek garanciák, részletszabályok, ismét felforrnak a városok