A Tel Aviv-i TA-25 index pénteken 720,6 ponton zárt, a gázai kivonuás hete alatt összesen csaknem 5 százalékos volt az emelkedés. A nábluszi palesztín tőzsde Al-Quds mutatója 861 ponton fejezte be a kereskedést, ennél magasabbat még nem jegyeztek fel. A hírügynökség által megszólaltatott szakértők a gazdaságot élénkítő hírnek nevezték a gázai telepek felszámolását, és többen úgy nyilatkoztak, hogy a közeljövőben könnyen sor kerülhet az izraeli adósság felminősítésére is, ugyanis csökkent az ország geostratégiai kitettsége. Egyes becslések szerint az összesen 1,8 milliárd dollárba kerülő kivonulás három éven belül egy százalékponttal dobhatja meg az izraeli gazdaság növekedési ütemét. A Merrill Lynch a korábbi 3,8 százalék helyett ma már 4,2 százalékos GDP-növekedést vár erre az évre, és prognózis szerint az izraeli turizmus újra húzóágazattá válhat.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!