A részvénypiac forgalma 12,7 milliárd forint volt, a vezető részvények többsége gyengült az előző napi záráshoz képest. Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője elmondta: a magyar tőzsde a hétfői pozitív hangulat után irányt váltott, és mínuszban zárt. A vezető részvények közül csak a magyar Telekom emelkedett, a többi részvény mínuszban zárt, különösen a Mol és az OTP esett.
Európában vegyes volt a kép - tette hozzá -, a német DAX index enyhén emelkedett, míg a francia index enyhén csökkent a zárás előtt. A DAX index esetében a hétfőn jelentősen alulteljesítő autóipari cégek voltak egy kicsit jobbak az októberi eladási számok publikálása után, Magyarországra azonban nem jött át ez a korrekció. Hozzátette, az Egyesült Államokban is vegyes volt a kép, délutánra pedig már ott is mínuszokban voltak az indexek.
A vezető elemző szerint szokványos, kicsit kockázatkerülő nap volt a keddi, ezt szenvedte meg a magyar tőzsde is. A forint ennek ellenére nagy erőt mutatott az MNB kamatdöntése után, több mint fél százalékot tudott erősödni mind az euróval, mind a dollárral szemben - tette hozzá.
A monetáris tanács keddi ülésén nem változtatott sem az alapkamat 0,90 százalékos szintjén, sem a kamatfolyosón, ami megfelelt az elemzői várakozásoknak. A jegybanki alapkamat 2016. május 25. óta 0,90 százalékon áll.
A Mol árfolyama 32 forinttal, 1,05 százalékkal 3002 forintra csökkent, 1,8 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 110 forinttal, 0,78 százalékkal 13 950 forintra esett, forgalmuk 4,6 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom 1 forinttal, 0,23 százalékkal 441 forintra erősödött, forgalma 56,5 millió forint volt.
A Richter-papírok 15 forinttal, 0,26 százalékkal 5850 forintra gyengültek, forgalmuk 4,6 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 3998,21 ponton zárt kedden, ez 48,44 pontos, 1,23 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Túl sokan vannak? Kizárhatnak 13 bíborost a konklávéból, ezen múlhat a választás

Nagy baj van, nyugtatót hívtak vissza a patikákból

Újabb szigor jön az egészségügyben

Olyan felvételek jöttek a 67-es útról, amilyeneket még sosem látott - döbbenetes erővel csap oda a természet!

Trónfosztás: Elon Musk már nemigen rúg labdába Európában

Ezért nincs alku: villámgyorsan adják el a lakásokat Budapesten

Lecsapott a jeges villámárvíz az országban, ezek a települések érintettek

Orbán Viktort Tiborczról kérdezték, nincs mit félreérteni a válaszon

Ijesztő dolgot találtak a Covid-oltásokban, a szomszédban már nem kérnek belőle
