A DJIA index 1,04 százalékos, az S&P-500 index 0,94 százalékos, a Nasdaq Composite index 1,11 százalékos emelkedéssel kezdte a keddi kereskedést.
Az indexek erősödése elsősorban a geopolitikai feszültség enyhüléséről érkező híreknek tulajdonítható. Oroszország védelmi miniszterhelyettese kijelentette, hogy Moszkva úgy döntött, csökkenti katonai tevékenységét Kijev közelében. A bejelentés egy nappal azután hangzott el, hogy Volodimir Zelenszkij elnök megismételte, országa kész tárgyalni a semleges státusz elfogadásáról az Oroszországgal kötendő békemegállapodás részeként - írja az MTI.
Az olaj ára az előző napi 7 százalékos csökkenés után további 6 százalékkal ment lejjebb kedden. Enyhültek ugyanis az olajpiac kockázati tényezői az orosz védelmi miniszterhelyettes bejelentésének köszönhetően, az alacsonyabb olajkeresletre vonatkozó várakozások viszont fokozódtak, miután a jelentések szerint a sanghaji zárlat akár napi 200 ezer hordóval is csökkentheti az olajkeresletet.
A dollárindex csökkent kedden, a pénzpiaci befektetők ugyanis úgy ítélték meg, hogy az elmúlt napokban "túlkalibrálták" várakozásaikat a Fed kamatemeléseivel és monetáris szigorításával szemben. Az amerikai piacok nyitásakor a hat legfontosabb nemzetközi fizetőeszköz árfolyamával szembeni dollárárfolyam alapján kalkulált dollárindex három hetes csúcsról 0,99 százalékkal 98,11 pontra csökkent.
Az arany spot ára unciánként 1897,87 dollár 1,32 százalékos csökkenés után. Az eurót 1,23 százalékkal jegyzik erősebben 1,1130 dolláron - írja az MTI.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Leállt az M3-as metró
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Őrjöng Irán vezetője, Trumpnak és az EU-nak is nekiment
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Vasárnaptól ingyen 340 ezer forint készpénz járhat, mégis rengetegen fizetnek érte
Sok autós nem tudja: ekkor kötelező lecserélni a jogosítványt
Özönlenek a nyugdíjasok az Auchanba, ha ezt megtudják
Ez a legígéretesebb fűtési megoldás itthon, de egy teljes évtized is kellhet, mire a zöld út beérik