A nyilvános részvények globális kínálata legalább 25 éve a leggyorsabb ütemben zsugorodik, mivel a gazdasági és geopolitikai bizonytalanság nehezíti az új részvényeladásokat, miközben a vállalatok továbbra is nagy mennyiségben vásárolnak vissza a saját részvényeikből – írja a JPMorgan elemzőinek adataira hivatkozva a Financial Times.

Pedig a rendületlenül emelkedő tőzsdei árfolyamoknak és a gazdaságok viszonylag erős teljesítményének elméletileg arra kellene ösztönözniük a vállalatokat, hogy új részvények magas áron történő eladásával gyűjtsenek forrásokat, ahelyett, hogy készpénzt költenének azok visszavásárlására.

Az adatok azonban azt mutatják, hogy a nyilvánosan elérhető részvények állománya idén már 120 milliárd dollárral csökkent, ez már most meghaladja a tavaly tapasztalt 40 milliárd dollárnyi visszaesést. Ezzel már a harmadik egymást követő évben csökken az elérhető részvények állománya, ilyen jelenségre a befektetési bank az adatok 1999-ben megkezdett gyűjtése óta nem talált példát.

A sajátrészvény-vásárlások idén körülbelül ugyanolyan ütemben folytatódnak, mint az elmúlt három évben, így decemberre várhatóan elérik az 1,2 billió (ezermilliárd) dollárt. A tőzsdei bevezetések és egyéb nyilvános részvényeladások üteme azonban elmaradt az előrejelzésektől. A befektetési bank elemzői szerint a tendencia arra utalhat, hogy a vállalatvezetők úgy érzik: az erős gazdasági adatok és az infláció átmeneti csökkenése ellenére továbbra is bizonytalanok a kilátások.

Bár a Reddit közösségi médiacsoport múlt havi sikeres tőzsdei bevezetése után sokan úgy gondolták, hogy felpöröghetnek az első nyilvános részvénykibocsátások (IPO), azonban erre nem nagyon került sor. Erről bővebben itt írtunk.

A Wilshire indexszolgáltató szerint 2000 óta több mint hétezerről kevesebb mint négyezerre csökkent a tőzsdén jegyzett vállalatok száma az Egyesült Államokban. Hasonló tendencia bontakozott ki Európában és az Egyesült Királyságban is.

Stratégák állítják, a kisebb cégek, amelyek tőkebevonásban reménykednek, de óvakodnak a tőzsdei megjelenéssel járó pénzügyi és szabályozási terhektől, továbbra is inkább a kockázati tőkebefektetőkhöz és a privát tőketársaságokhoz fordulnak finanszírozási igényeikkel. Ezek aránya az alacsony kamatok időszakában elképesztően megnőtt, valamint a kialakult infrastruktúra nem épül le egyik napról a másikra.

Eközben nagyon sok cég számára nehéz az árbevételt és a nyereséget tovább növelni. A nyereségességi mutatókat viszont könnyen lehet javítani a közkézen forgó részvények számának csökkentésével, vagyis a sajátrészvény-visszavásárlásokkal.

Bár a magasabb kamatok miatt most már nem olyan egyszerű a saját tőkét adóssággal helyettesíteni. De az adósságköltségek még mindig alacsonyabbak, mint az 1990-es években, amikor a cégek tömegesen építették le hitelállományukat és bocsátottak ki helyette részvényeket – mondta Robert Buckland, a Citigroup korábbi vezető globális részvénystratégája.

A kevesebb forgalomban lévő részvény miatt a vezető részvényindexek a piac egy nagyobb hányadát fedik le. 

A Bank of America legutóbbi, márciusi alapkezelői felmérése szerint egyébként a cégek részvény visszavásárlásai találkoznak a befektetők igényeivel. A megkérdezett 226 felelős szakértő körében már 25 százalékponttal vezet azoknak az aránya, akik szerint a cégeknek sajátrészvény-vásárlásokkal, illetve osztalékfizetésekkel az eddigieknél több pénzt kellene visszajuttatnia a részvényeseknek. Mindezt azokkal szemben, akik szerint a megtermelt készpénzt inkább beruházásokra kellene fordítani.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!