Egy ártatlannak indult templomi restaurálásból országos botrány lett Olaszországban, amikor a hívek és turisták Giorgia Meloni arcvonásait vélték felfedezni egy angyal freskóján. A történetben tagadás, vallomás és titokzatos beavatkozás is szerepel – a festmény pedig végül arctalan maradt.
A római San Lorenzo in Lucina-bazilikában (a lucinai Szent Lőrinc-bazilika) található festmény, rövid sétára az olasz parlamenttől, a múlt héten politikai és vallási vitát váltott ki, amikor a restaurálás során egy szárnyas angyal az olasz miniszterelnök arcmására kísértetiesen hasonló vonásokat kapott.
A látogatók észrevették az egyezést, ami az olasz kulturális minisztérium és a kulturális örökségvédelmi tisztviselők vizsgálatát váltotta ki.
Giorgia Meloni poénosra vette a figurát, és a következő felirattal posztolt egy fényképet a freskóról:
„Nem, határozottan nem úgy nézek ki, mint egy angyal.”
A bazilika, Róma egyik legrégebbi temploma, egy olyan téren áll, amelyet régóta az olasz konzervatív politikához kötnek. Meloni asszony az Olasz Testvérek pártot vezeti.
Alessandro Giuli kulturális miniszter vizsgálatot rendelt el, a templomot pedig szombaton Daniela Porro, Róma kulturális örökségvédelmi tisztviselője ellenőrizte.
A festmény II. Umberto, Olaszország utolsó királyának emlékműve, aki mindössze 34 napig uralkodott, eredetileg két angyalt ábrázolt, akik vigyáztak rá.
Hasonlítana?
A beázás okozta károk után a művet a 83 éves Bruno Valentinetti, a bazilika gondnoka restaurálta. A szárnyas női alak, aki egy Olaszország térképét ábrázoló tekercset tartott a kezében, ezután látszólag a Giorgia Meloni arcvonásait öltötte magára.
A bazilika gondnoka kezdetben elutasította a vádakat, ragaszkodva ahhoz, hogy bármilyen hasonlóság csak a képzelet szüleménye.
„A freskó nagyon megrongálódott, a képek pedig szinte felismerhetetlenek voltak. A lelkész megkért, hogy restauráljam őket...Szerinted van hasonlóság? Nos, ez rajtad múlik”
– mondta.
Amikor arról kérdezték, hogy támogatja-e Melonit, így válaszolt:
„Évek óta nem szavaztam. Bárki is volt kormányban, a havi 600 eurós, mintegy 228 ezer forintos nyugdíjam változatlan maradt.”
A restaurátor napokkal később azonban elismerte, hogy az angyal valóban hasonlít az olasz miniszterelnöknőre, miközben fenntartotta, hogy az az eredeti képet követi.
A La Repubblicának azt nyilatkozta, hogy a Vatikán utasította az arckép eltávolítására.
A Római Egyházmegye megerősítette, hogy az eredeti arcot visszaállítják, miután Baldassare Reina bíboros kijelentette, hogy „a szakrális művészet és a keresztény hagyomány képeivel nem lehet visszaélni vagy kizsákmányolni”.
A freskó ugyanakkor csupán 2000-ből származik, és nem védett műalkotás.
Az átalakított képet egyik napról a másikra eltávolították, így az angyal ideiglenesen arctalan maradt, a hatóságok pedig közölték, hogy a jövőbeni restauráláshoz hivatalos jóváhagyásra lesz szükség.
Turisztikai látványosság
Miután a történet világszerte címlapokra került, a Melonira hasonlító angyalarc egyre több kíváncsiskodót vonzott a római bazilikába.
„Egy menet vonult végig rajtuk, akik azért jöttek, hogy megnézzék és szelfiket készítsenek, nem azért, hogy imádkozzanak”
– mondta a bazilika papja, Daniele Micheletti tiszteletes az Ansa hírügynökségnek.
Egy 63 éves üzletember, Fabrizio, aki vasárnap vizsgálta a festményt, a The Telegraphnak elmondta :
„Ez határozottan Meloni...Az, hogy az angyal Olaszország térképét tartja a kezében, szimbolikusnak tűnik – elvégre Meloni irányítja az országot”.
A padlásra költözik Leó pápa
A pápa hamarosan elfoglalhatja új, végleges otthonát a vatikáni Apostoli Palotában, ám nem a megszokott pápai lakosztályt választotta. A padlástérben alakíttatta ki lakhelyét, ahol titkáraival közösségben él majd, sőt egy edzőterem is helyet kapott a leendő lakhelyén.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Rendkívüli fordulat: két bírósághoz is fordul a Fővárosi Törvényszék