Az eurót délután fél öt körül 314,10 forinton jegyezték a reggeli 317 feletti szintek után. A dollár 236,45 forintot ért, 1,3294 dolláros euróárfolyam mellett. Egy svájci forintért 254,20 forintot kértek.
A leminősítés utáni első pánikban mindenki mindent eladott, utána viszont elkezdett visszaerősödni a forint. A visszapattanásban benne volt egyrészt, hogy már számolt a piac a leminősítéssel, másrészt az egyre erősödő kamatemelési várakozás, aminek hatására a forint shortolásának megemelkednének a költségei - jellemezte a pénteki kereskedelmet a Napi Gazdaság Online-nak Földi Balázs, a Commerzbank Treasury üzletágának vezetője.
A piacon voltak olyan pletykák, hogy a forint erősödésében benne lehetett az MNB is, ám ezt Földi nem tartotta valószínűnek. Az a hír viszont segíthette a forintot, hogy a kormány 11 közgazdásszal megbeszélést folytatott pénteken.
Pénteken a magyar állampapírok hozama jelentősen megugrott, amire a Commerzbank szakembere szerint elképzelhető, hogy a keddi kamatdöntő ülésen a jegybank egy jelentősebb, akár 1-1,5 százalékos kamatemeléssel reagál.
A magyar cds-felárak is jelentős emelkedést mutattak: napközben a 2009 márciusi csúcsértéknek számító 638 bázispontos értéket meg is haladta, hiszen a kockázati felár a pénteki kereskedésben a 645-ös szinten is járt. A nap végére viszont e rekordszint alá, 636 bázispontig húzódott vissza.
Az amerikai piacon pénteken csak rövidített nyitvatartás volt, ami azt is valószínűsíti, hogy a tengerentúlon még teljes egészében még nem reagálták le a magyar eseményeket. Emiatt Földi elképzelhetőnek tartja, hogy ez a hétfői kereskedésben még jelentősebb gyengülésben még megnyilvánul.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Zelenszkij mindent cáfol: azt mondja, már be is vetették az ukrán csodafegyvert

Ezzel sok nyugdíjas szembesül: minden területen kapkodnak utánuk

Közel 100 év után vitte vissza a könyvtári könyvet, hihetetlen összeget kellett volna fizetnie

Mérgezőek lehetnek a dubai csokik, katasztrófa, mit produkáltak az országos teszten

Meggyilkolnák Zelenszkijt - előkerült a legsötétebb terv

Financial Times: Engedett a magyaroknak Brüsszel, csak ne blokkoljanak

Már százezer ember néz farkasszemet Vuciccsal

Annyian tüntetnek Belgrádban Orbán Viktor barátja ellen, hogy ki lehet tenni a megtelt táblát
Olyan mélyütést kaphat ezzel a magyar ipar, hogy az tényleg beteheti a kaput
