Megérkezett az a lépés, amelyre a világ összes jelentős amerikai értékesítéssel rendelkező autóipari cége számított, Donald Trump aláírta az importautókra és alkatrészekre egységes, 25 százalékos vámtarifa kivetéséről szóló rendeletét.
Reakcióként a világ minden táján estek az autógyártó cégek részvényei. Igaz, mivel erre már mindenki számított, a befektetők láthatóan szelektáltak az alapján, hogy melyik cégnek mekkora a kitettsége az amerikai piac irányában, illetve milyen mértékben rendelkeznek helyi gyártókapacitásokkal. A japán piacon a Toyota árfolyama 2 százalékkal, a Mazdáé 6 százalékot csökkent.
A Bloomberg Intelligence becslései szerint az európai autógyártók közül a Porschét és a Mercedes-Benz-t sújtja leginkább a lépés. Előbbi részvényei 6 százalékos mínuszban nyitottak, majd innen kapaszkodtak vissza 2 százalékot a délelőtti kereskedés során, utóbbi is hasonló pályát járt be. A Volkswagen 4,5 százalékos mínuszt dolgozott le másfél százalék körülire. A Stellantis részvények veszteségei nyitáskor elérték a 7,5 százalékot, a Renault viszont – amely gyakorlatilag alig ad el a tengerentúlon – megúszta az eladási hullámot.
A hírügynökség kiemeli, hogy a legtöbb német autógyártó üzemet működtet az Egyesült Államokban, ahol helyi vásárlóknak és exportra is gyártanak autókat. A Stellantis NV egy jól működő amerikai gyártási hálózattal rendelkezik, amely Jeep, Dodge, Chrysler és Ram modelleket gyárt. Mivel az Európai Unió válaszlépéseket fontolgat, a kereskedelmi háború bármilyen eszkalálódása további károkat okozhat az emelkedő költségekkel és a visszafogott kereslettel már így is küzdő iparágnak.
A vámintézkedések hatása az amerikai autógyártókat sem kímélték, nem csoda, hiszen az intézkedéssel nem csak az autók összeszerelését, de az autóalkatrész-gyártást is vissza szeretné vinni az Egyesült Államok területére és így az alkatrészekre is vonatkozik. Márpedig a legtöbb amerikai autógyártó cég jelentős mértékben támaszkodik külföldi, elsősorban mexikói és kanadai beszállítókra. Egy a Financial Times által idézett elemzés szerint az Egyesült Államokban összeszerelt autókban lévő alkatrészek mintegy 60 százaléka származik importból.
Ennek megfelelően a nyitás előtti kereskedésben a General Motors részvényei 6 százalékkal jártak előző napi záróértékük alatt, a Ford 2,1 százalékkal esett.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Fordulat a kereskedelmi háborúban: Kína csendesen visszalépett

Egy újabb magyar miniszter szólalt meg az uniós tagságunkról, minden megváltozhat

Rossz hír a magyar autósoknak: jöhet a gyakoribb műszaki vizsga

Ezt Erdogannak sem nézik el – Berlin fúrhatja meg a giga hadiüzletet

Túl sokan vannak? Kizárhatnak 13 bíborost a konklávéból, ezen múlhat a választás

Pusztító olajszennyezés sújtja a horvát tengerpartot, nagy a veszély a magyar turisták kedvelt partszakaszán

Demkó Attila: A remény óriási erő, az ukrán hadsereg még nincs az összeomlás küszöbén

Ismét kísért az egészségügy ősellensége: friss számok érkeztek

Az Apple trükkje: így kerülné ki a vámháborút
