Donald Trump fehér házi dolgozószobájában írta alá azt a rendeletét, amellyel
az Egyesült Államok 25 százalékos vámot vet ki minden külföldön gyártott importált gépjárműre április 2-tól.
Kapcsolódó
- Az intézkedésről autókra és teherautókra egyaránt vonatkozik.
- A hatóságok egységesen április 3-án kezdik alkalmazni az új vámtételt, amit nem átmenetinek szán.
Az MTI tudósítása szerint Donald Trump hangsúlyozta: az autóvám bevezetésének elsődleges célja, hogy az Egyesült Államokba vonzzák az autógyártókat, ami építőipari, majd később járműipari munkahelyeket jelent. Gyorsított engedélyezési eljárást ígért ugyanakkor azon külföldi vállalkozások számára, amelyek gyárépítésbe kezdenek az Egyesült Államokban.
Azt is hozzátette, hogy a befolyó vámbevételt az amerikai államadósság mérséklésére és adócsökkentésre fordítják. A bejelentésen elhangzott, hogy a lépés az Egyesült Államok szövetségi államháztartásának számára évente 100 milliárd dollárt meghaladó vámbevételt jelenthet.
Donald Trump egyben közölte, hogy a belföldön gyártott autó vásárlása után hitelkedvezményt terveznek az amerikaiak számára.
A Telex azt teszi hozzá a hírhez, hogy Trump szerdán arról is beszélt, hogy újranyitják a szénbányáikat, mert szerinte a szénerőművek nagyon jó és tiszta energiát termelnek, miközben szerinte a szélerőművek rondák, drágák és ártanak a környezetnek.
Az amerikai elnök már februárban beszélt arról, hogy az autókra, a chipekre és a gyógyszerekre is 25 százalékos vámot vetne ki, utóbbi kettőről szerdán is beszélt az elnök - előbbi kapcsán a tajvani TSMC komoly befektetéseiről beszélt, utóbbinál pedig azt emlegette, hogy Kína mellett Írország is élen jár a gyártásban, és hozzátette, az írek nagyon okosak.
MBH-összefoglaló
Elromlott a hangulat a tengerentúlon, miután Donald Trump bejelentette, hogy 25%-os vámot tervez alkalmazni az összes autóra, amelyet nem az USA-ban gyártanak. A hangulatot az sem támogatta, hogy a technológiai részvények negatívan teljesítettek. Az S&P500 index 1,12%-kal zárt mínuszban, a DJIA értéke 0,31%-kal csökkent, a Nasdaq Composite index több, mint 2%-ot esett.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Kitört a rakétapánik: háborúba rántja a németeket az új kancellár?

Ez vár a magyar betegekre: Takács Péter összefoglalta, hogy mire kell számítani

Donald Trump meglépte, amit Orbán Viktor megjósolt

Szívbillentyűcsere egyetlen tűszúrással

Drágább lesz a bécsi kirándulás, ráadásul nagyítóval kell keresni az olcsó szállásokat

Amerikai tragédia: elfordulnak az utazók a világ legkedveltebb célpontjától

Bekeményítettek a kaliforniaiak: komoly leckét adnak Musknak

A tanárok és orvosok hamarosan eltűnhetnek – a mesterséges intelligencia veszi át a helyüket?

Ez sok beteget érint - Változás jön a gyógyszeres dobozokban
