Ma északkeleten süthet ki pár órára a nap, illetve kezdetben délen és néhol a középső tájakon is elvékonyodhat a felhőzet. Máshol borongós, szürke időben lesz részünk. Délután délkelet felől a középső tájakon ered el egyre többfelé az eső, amely később a Dunántúlra is átterjed. A mérsékelt keleties szelet reggel egy-egy élénk lökés kísérheti. A térségben reggel 7 fok várható, míg kora délután 11 fok körül alakul a hőmérséklet – írta az Időkép.
Szombaton a nap első felében a Dunától keletre akár hosszabb időszakokra is előbújhat a nap, majd ott is erősen megnövekszik a felhőzet. Reggel délnyugaton, késő délutántól pedig a Dunántúlon egyre többfelé eshet az eső. Hajnalra több helyen pára, köd képződhet. Nem lesz jelentős a légmozgás. Napközben 7 és 13 fok között alakul a hőmérséklet.
Vasárnap a nap első felében sokfelé számíthatunk esőre, majd egyre többfelé megszűnik a csapadék és északnyugat felől elkezd felszakadozni a felhőzet, egyre többfelé előbújik a nap. Nem lesz jelentős a légmozgás. A minimumok 0 és 6 fok között várhatóak, míg kora délután 5-11 fokot mérhetünk.
Hétfőn erősen felhős, borongós, többfelé párás, ködös időre van kilátás. Nyugat, északnyugat felől kelet felé kisebb csapadéksáv haladhat át, mely elszórtan kisebb esőt eredményezhet. A mérsékelt szélben a legmagasabb hőmérséklet 5 és 12 fok között alakul, míg hajnalban -2 és +4 fok közé hűl a levegő.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Tízből hét budapesti már az online vásárlás szerelmese, vidéken más a helyzet