Orvvadászat gyanúja miatt elfogtak egy tapolcai testvérpárt, a két férfira a Terrorelhárítási Központ (TEK) bevonásával csaptak le a rendőrök – közölte a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön a rendőrség honlapján.
Azt írták, hogy
egy 53 éves férfi augusztus közepe óta engedély nélkül ejtett el vadakat több vadásztársaság területén is, az egyik hozzátartozója nevére kiállított vadászigazolványt használta.
Az információk szerint a vadak elejtéséhez tiltott vadászati eszközöket használt, és többször is átadta lőfegyverét az engedélyekkel szintén nem rendelkező, 46 éves testvérének.
Az elejtett állatokat a férfi ellopta, majd a húsukat vélhetően értékesítette. Az így okozott kár meghaladja a több millió forintot.
Az ügyben orvvadászat, lopás és lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés miatt indult nyomozás.
A rendőrök szerda hajnalban három, Tapolca környéki helyszínen tartottak összehangolt akciót a TEK műveleti egységének közreműködésével. A nyomozók a kutatások során egy autó csomagtartójában megtalálták a gyanúsítottak által a legutóbb elejtett szarvast.
Mindkét férfit elfogták, kihallgatták, majd őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatásukat.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Milliárdok égtek el Nyergesújfalun: menekül az LG Chem, és most jön az igazi pofon
Halálos építkezési baleset: négyen meghaltak, egy ember életéért küzdenek
A megsemmisítés szélére kerülhet a Meduza
Tajvan a szakadék szélén, bedőlhet a techipar
Drámai válasz! Megkérdezték Orbán Viktortól, felkészült-e hazánk egy ukrán fegyveres támadásra
Olcsóbb lett kilépni az Egyesült Államokból
Akkorát ment a forint, hogy izomláza is lehet
Zelenszkij üzent: ennyi időn belül helyreállhat az olajszállítás Magyarország felé