Marek Chrzanowski azután nyújtotta be lemondását, hogy a Getin Noble Bank (GNB) tulajdonosa, Leszek Czarnecki hivatali visszaéléssel vádolta meg őt, és egy hangfelvétellel alátámasztva ügyészségi bejelentést tett ellene. A lengyel főügyész közölte, hogy az ügyben nyomozást rendelt el.
A KNF lemondott vezetője tagadja a vádakat, lemondását már elfogadta a lengyel kormányfő.
Pénteken a varsói tőzsde 1,58 százalékos gyengüléssel zárt, a banki részvények mozgását követő almutató 3,95 százalékos mínuszban fejezte be a napot.
A vezető lengyel bank, a PKO Bank Polski részvényára például 5,58 százalékkal esett, a korrupciós ügyben érintett Getin, a kilencedik legnagyobb lengyel pénzintézet árfolyama pedig 17,5 százalékkal, 0,33 zloryra (1 zloty=74,86 forint) zuhant. A Getin árfolyama az év eleje óta több mint 75 százalékkal esett.
A gyengülés annak ellenére következett be, hogy Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő a kedélyek lehűtése céljából pénteken ismertette a legfrissebb banki stressztesztet, amely megfogalmazása szerint azt mutatja, hogy "kiváló" az ágazat állapota.
Marek Chrzanowski, a bankfelügyelet elnöke azután jelentette be távozását, hogy a Gazeta Wyborcza lengyel balliberális napilap keddi számában megírták: a Getin Noble Bank tulajdonosa szerint a KNF elnöke márciusban bizonyos ellenszolgáltatás fejében a bankfelügyelet "jóindulatú hozzáállását" ígérte neki.
Az utóbbi időben nehézségekkel küszködő, átalakítás előtt álló GNB tulajdonosának állítása szerint Chrzanowski azt javasolta, hogy cserébe a bank alkalmazzon egy általa megnevezett jogászt, akinek hároméves díja a Gazeta Wyborcza szerint mintegy 40 millió zlotyt (mintegy 3 milliárd forint) tenne ki. A Chrzanowskival folytatott beszélgetést a banktulajdonos rögzítette, s a hangfelvétel alapján ügyészségi bejelentést tett.
A korrupciós ügy hullámai elérték a lengyel központi bankot is. Adam Glapinski, a jegybank vezetője pénteken cáfolta, hogy távozna hivatalából. Előzőleg a Fakt című lengyel bulvárlap arról számolt be, hogy értesülései szerint vezető politikusok egyeztetnek a jegybank vezetőjének a jövőjéről.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Botrány tört ki az áruház bezárása kapcsán, a SPAR az árrésstopot okolja
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Őrületes felajánlást tett Djokovic
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Özönlenek a nyugdíjasok az Auchanba, ha ezt megtudják
Bajban az orosz kriptóóriás: házi őrizetbe került a cégvezér
Sok autós nem tudja: ekkor kötelező lecserélni a jogosítványt