A honvédelmi miniszter közölte: Horvátország is jelezte, hogy csatlakozni kíván a harccsoporthoz. A találkozón elfogadták Horvátország felajánlását.
Benkő Tibor hangsúlyozta: a magyar kormány álláspontja szerint kiemelten fontos kérdés Európa számára a biztonság, és ebben egyetért a V4 tagországainak valamennyi kormánya. Ennek eredménye a közös harccsoport felállítása - tette hozzá.
Arról is szólt: a tanácskozás másik fő témája a migráció volt. Benkő Tibor ezzel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy a V4-ek valamennyi tagállama azt az álláspontot képviseli, hogy veszélyezteti a biztonságot, ha ellenőrizetlen migránsok lépnek a területükre. Ezzel kapcsolatban felidézte, hogy a Magyar Honvédség már 2015 nyara óta tevékenyen részt vesz az országhatár, illetve a schengeni határ védelmében.
A V4-ek mindegyike csatlakozott a feladat ellátásához. Csehország és Szlovákia katonákat küldött, a lengyelek pedig anyagi eszközökkel segítették a határvédelmet - mondta Benkő Tibor.
Legolvasottabb
„Nem vagyunk őrültek” – mondta Medvegyev, majd elmagyarázta, mikor jöhet az atom
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Már hűlt helye van Matolcsy Ádám rönkházának
Botrány tört ki az áruház bezárása kapcsán, a SPAR az árrésstopot okolja
Leállt az M3-as metró
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Vége a túladományozásnak: országos regiszter figyeli a donorokat