A gyógyszercég ma publikált gyorsjelentésében kiemeli, a számok értékelésekor figyelembe kell venni, hogy a múlt év hasonló időszakában a belföldi piacon tapasztalt közel 3 milliárd forintos felvásárlási hullám hatására a társaság árbevétele és nyeresége is csúcsértéket ért el, amit aztán a következő negyedévek alacsonyabb forgalma és eredménye egyenlített ki. Ezzel együtt is elmondható, hogy a tárgyalt negyedévi forgalom, illetve az eredmény jelentősen elmaradt a társaság célkitűzéseitől. Ennek fő oka a tervezettnél alacsonyabb oroszországi értékesítés, valamint a devizaárfolyamok hirtelen és kedvezőtlen változása. A belföldi forgalom 8,6 milliárd forintra rúgott, ami elfogadható, még akkor is, ha több mint 20 százalékkal marad el az egy évvel korábbi - az akkor közel 3 milliárd forint felvásárlást tartalmazó - bevételtől. A társaság exportja forintban mérve 9, dollárban számolva 15 százalékkal gyarapodott. A bővülés önmagában örvendetes, ám a kivitel összetétele lényegesen rosszabb a korábbinál - írja a jelentés, hozzátéve: több év folyamatos emelkedés után a vizsgált három hónapban 8 százalékkal csökkent a társaság értékesítése Oroszországban, és mindössze 2 százalékkal nőtt az egyéb FÁK-beli piacokon. A kelet-európai országokban 11, a nyugati piacokon pedig 93 százalékkal nőtt a forgalom.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!