A tervek szerint 2022-ben kezdheti meg a munkát a Tesla D1 processzora, ami segít betanítani a mesterséges intelligenciát – írja a Tom’s Hardware szaklap nyomán a hvg.hu.
A D1 chipet a Dojo nevű szuperszámítógép mintájára készítettek el, amit a Tesla a cégen belül a mesterségesintelligencia-modellek tanítására használ. Az egységet a világ egyik legnagyobb félvezetőgyártója, a TSMC készítette el 7nm gyártási technológiával. Több mint 50 milliárd tranzisztort helyeztek el a lapkán, ami összesen 645 négyzetmilliméter felületű.
Kapcsolódó
A Tesla szerint a D1-es 362 TeraFLOP számítási kapacitással rendelkezik – igaz, a cég a processzort csak egy bizonyos típusú feladat elvégzésére optimalizálta. Ugyanakkor még így is sikerült legyőznie az Nvidia Ampere grafikus processzorát, ami "csak" 312 TFLOP erővel bír.
A chipek a Tesla kamerái által látott információk alapján segít majd abban, hogy kiképezze a mesterséges intelligenciát a különböző tárgyak felismerésére. Mindez precízebbé teheti az önvezető járműveket, és hozzájárulhat azok elterjedéséhez. Az első, D1-processzorokkal felszerelt szerverek 2022-ben állhatnak majd munkába.
Legolvasottabb
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Leállt az M3-as metró
Saját aranyukra fáj a németek foga
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Botrány tört ki az áruház bezárása kapcsán, a SPAR az árrésstopot okolja
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők