A képzési jegyzékben összesen 23, a munkavédelem kifejezést a nevében is tartalmazó modul található. Ezen túlmenően pedig mintegy 640, a munkavédelemmel kapcsolatos kompetenciákat is tartalmazó modul került be az átdolgozott OKJ-be. Az egyes szakmák képzési követelményei között − oktatási szinttől függetlenül − leggyakrabban az általános gépészeti munka-, baleset-, tűz- és környezetvédelmi feladatok modul szerepel.
A legrégebbi OKJ-s szakma a munkavédelmi technikus, amely 1993 óta elérhető képesítés, míg a munkavédelmi mérnökasszisztens tavaly került be a megszerezhető végzettségek közé. Előbbiből még a hiányos adatszolgáltatás szerint is az derül ki, hogy az indulása óta mintegy 2400-an végezték el a képzést − mondta az osztályvezető. A képzés kétéves jellege miatt munkavédelmi mérnökasszisztens még nem szerzett képesítést, de a kurzus elindult már. Emellett az OMMF kérésére szerepel a munkaügyi, munkavédelmi felügyelő képesítés is.
És ugyan a biztonsági és egészségvédelmi koordinátor új szakképesítés munkakörelemzése már 2008-ban megtörtént, a képesítés különböző okok miatt azóta sem került be az OKJ-ba. "A jegyzék felülvizsgálata kapcsán a munkavédelem tekintetében az egyik legfontosabb válaszra váró kérdés, hogy önálló modulként szerepeljen, vagy az osztott modul a megoldás − amikor a szakmai ismeretek oktatásával egyidejűleg kap munkavédelmi ismereteket is a tanuló. Azon túl persze, hogy az egyes képzések szakmai tartalma, a jegyzékben maradó szakmák száma hogyan változik" − tette hozzá Menyhért Anikó.
OKJ típusa | 2007 | 2008 | 2009 | 2010 | Összesen |
Moduláris OKJ | 0,317 | 28,605 | 96,183 | 164,784 | 289,889 |
Régi OKJ | 174,62 | 124,134 | 56,598 | 24,234 | 378,586 |
Összesen | 174,937 | 152,739 | 152,781 | 189,018 | 669,475 |
Forrás: Forrás: NSZFI |
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Képeken a földi pokol: drámai fotókon a szörnyű pusztítás, mindent felemésztenek a lángok

Magyarországon bujkáló ismerős arc tűnik fel a MNB-s kavarásban
Kína rettenetes új fegyvere átírhatja a partraszállás szabályait

Változik a saját autó birtoklásának szabálya

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Megszállták az oroszok a magyar közösségi médiát

Megszűnnek a csekkek és utalványok, minden kifizetés elektronikus lesz

Döntöttek: a nőket is behívják kötelező katonai szolgálatra

Ez a fura infláció csendesen kizsigerel minket
