A kormány elemzi a vasárnapi kereskedelem visszaállításának feltételeit - idézte a kormányszóvivő megjegyzését a Business Insider Polska.
A vasárnapi kereskedelem tavaly állt le végleg Lengyelországban, előtte évről évre egyre több vasárnapon tartottak zárva a boltok. A járvány azonban minden szabályt felülír, így ezt is, mert a nyitva tartás visszaállításával csökkenteni lehet az áruházak zsúfoltságát.
A kereskedelmi dolgozók érdekképviseletei, amelyeknek nem volt ellenükre a zárva tartás bevezetése, most a tagjaik védelme érdekében most a nyitva tartás visszaállításáért lobbiznak, és persze megtalálták támogatóikat az ellenzéki pártok körében. A lengyel parasztpárt például napirendre akarja vetetni a kérdést. A kormány még gondolkodik.
Eközben felmerült, hogy a vendéglátóhelyek és az alkoholt is áruló boltok csak este 9 óráig maradjanak nyitva, az ideiglenes piacokat pedig ideiglenesen bezárhatják. A korlátozások a benzinkutak shopjait is érinthetik, a sporteseményeket zárt ajtók mögött rendezhetnék meg, tüntetni maximum egyszerre tízen gyűlhetnének össze és annyi lenne a lagziknak is. A kereskedők anyagi veszteségeik fedezésére állami segítségre számíthatnak.
Legolvasottabb
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Leállt az M3-as metró
Trump szerint megállapodott Indiával: csökkennek a vámok, bukhat az orosz olaj
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
„Nem vagyunk őrültek” – mondta Medvegyev, majd elmagyarázta, mikor jöhet az atom