A Ricoh Europe által végzett kutatásban 573 európai irodai dolgozót kérdeztek meg, olyan vállalatoknál, ahol 251 és 1000 közötti a munkavállalói létszám. Az eredmények azt mutatják, hogy a technológiai fejlesztésekbe történő beruházások elmaradása csökkenti a motivációt, a munkavállalóknak kevés idejük marad az előrehaladásukhoz fontos, vagy nagy hozzáadott értékkel bíró feladatokra. Ez rávilágít annak a veszélyére is, hogy a legjobb tehetségek esetleg más munkahelyet keresnek, ahol előnyösebb és hozzájuk jobban passzoló digitális munkamódszerekkel csábítják őket - áll a felmérésben.
A válaszadók kétharmada (65 százaléka) úgy gondolja, hogy vállalata ügyfelektől vagy partnerektől másolt digitális folyamatokat, de nem mérte fel kellően az igényeket. A munkáltatójuk digitális folyamatainak relevanciáját vizsgálva, a felmérésben részt vevők közül ötből ketten (39 százalék) azt mondták, hogy nem rendelkeznek valós idejű információkkal ahhoz, hogy megfelelően tudjanak kapcsolatba lépni az ügyfelekkel. Eközben csak egynegyedük (26 százalék) mondta, hogy munkáltatójuk befektetett az e-kereskedelembe, vagy digitális eszközökbe az ügyfélélmény javítása érdekében.
A bevezetett új technológiák ellenére az alkalmazottak munkaterhelése nem csökkent. Valójában 42 százalékuk úgy találja, hogy a világjárvány idején bevezetett technológiai platformok inkább növelik, mintsem csökkentik a munkaterhelésüket. 34 százalék úgy érzi, hogy nyomás alatt van, és kénytelen hosszabb időt online tölteni, arányuk ezzel 13 százalékkal nőtt a tavalyi évhez képest.
A távmunkára és az új munkamódszerekre való áttérés a biztonsági incidensek miatti aggodalmakat is felszínre hozta - a munkavállalók 45 százaléka vallja, hogy aggódik amiatt, hogy az új digitális csatornákon keresztül véletlenül rossz címzettel osztanak meg fájlokat. Emellett hasonló arányban (47 százalék) nyilatkoztak arról, hogy szerintük a vezetőik az otthoni munkavégzés során is megfigyelik őket a technológia segítségével.
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége