Régi szövetség van a jelenlegi amerikai elnökkel, külpolitikánk lényege, hogy barátokat kell gyűjteni, és Amerikában ez sikerült - mondta Orbán Viktor a Kossuth Rádióban, szokás pénteki interjújában.
Van egy téma, amiben nekik is szükségük van ránk, ez pedig az orosz-ukrán háború, a béke megteremtése. Ha 2022-ben Trump lett volna az elnök, akkor ez a háború nincs, és ha az Európai Unió nem így állna hozzá, akkor már béke lehetne - mondta a kormányfő.
Jönnek az amerikai cégek, innen nem haza viszik az amerikai tőkét, hanem hozzák.
Nem tudjuk, jön-e Donald Trump Magyarországra, „politikai stratégiájának fontos része, hogy előre senki sem tud biztosan semmit."
A magyar gazdaság az idei és az elkövetkező évben is 5 százalékos hiánnyal számolhat, Ázsiából nagy befektetések is jönnek - folytatta Orbán Viktor, de hozzátette, „nem kényszerül a magyar gazdaság megszorításokra." Valóban volt egy 1 százalék alatti növekedés, de volt egy 11 százalékos minimál béremelés - mutatott rá. Felsorolta, hogy még így is képesek voltak azokra az intézkedésekre, mint az otthonteremtés támogatása, az anyák szja-mentessége.
Közben javulnak az életkörülmények.
A támogatások miatt több tízezer forint bevételhez juthatnak a családok, vannak, ahol ez százezer forintot is jelent átállítjuk a magyar gazdaságot egy családalapú működésre.
A miniszterelnök szerint megvan a fedezet a gazdaságban a megemelt bérekre, a 13. és 14. havi nyugdíjra, mindig az a kérdés, hogy a költségvetési tervezés megállja-e a helyét.
A miniszterelnök kijelentette, hogy meg fogják védeni a rezsicsökkentést, ezért ment el Donald Trumphoz, és ezért kötött vele megállapodást. Ha ez nem sikerült volna, akkor ma sokkal többet fizetnének a magyar családok a rezsire - tette hozzá. Ugyanakkor emlékeztetett, hogy most nem a családok fizetnek az energiáért, hanem az olyan nagy cégek, mint például a Shell.
Ismét leszögezte, hogy Magyarország nem fog belépni a háborúba, nem fogja támogatni európai és magyar katonák állomásoztatását Ukrajnában. Úgy véli, Ukrajna EU-s tagsága azonnali háborút jelent Oroszországgal, ezért világosan ki kell jelenteni, hogy semmilyen körülmények között nem fogunk háborúba keveredni Oroszországgal.
Ukrajna felvétele közvetlen háborús fenyegetést jelent minden európai ország számára – jelentette ki Orbán Viktor.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot