Már a hatvanpusztai zebrák nevei is kiderültek egy hozzá eljuttatott dokumentumból – erről számolt be Facebook-oldalán Hadházy Ákos.

A parlamenti képviselő pénteki bejegyzése szerint a következő nevekre hallgattak a magyar közbeszédben elhíresült állatok:

  • Szuszi (Hadházy szerint ő az egyetlen kanca),
  • Pizsi,
  • Pulcsi,
  • Lolka,
  • Bolka,
  • Pacsi,
  • Bendegúz,
  • Tihamér
Csak azt nem tudjuk, hogy közülük hányan vannak még életben 

– fűzte hozzá a független országgyűlési képviselő, felidézve, nemrég érdeklődött a rendőrségnél, de ők „annak ellenére nem hajlandóak megkérdezni Lőrincet”, hogy többen is azt állították, hogy az állatokat levadászták. A képviselő ígéri a követőinek, hogy megpróbál hivatalos úton, akár a Nébih hivatali útján keresztül utánamenni a részleteknek, de szavai szerint jobban bízik abban, hogy a zebrák sorsát a helyiek segítenek majd neki tisztázni.

Az ellenzéki politikus úgy véli, „az zavarba ejtő, hogy a lebutított, a Lótenyésztők Szövetsége honlapján elérhető nyilvános rendszerben nem szerepelnek, pedig néhány más zebra megtalálható ott”.

„Sajnos, aki állítása szerint tudja, hogy pontosan hová vitték a megmaradt állományt, nem meri elmondani. A többiek pedig csak az elhullásról (levadászásról) és elszállításról tudtak, a célállomásról nem. De egyszer biztosan kiderül a sorsuk, egy kormányváltás esetén biztosan” – írta posztjában Hadházy Ákos.

Döntött a rendőrség: örök rejtély marad a hatvanpusztai zebrák ügye

Vélhetően már nem derül ki, hová tűnhettek a politikai csatározások főszereplőivé előlépett, hatvanpusztai zebrák az eddigi tartózkodási helyükről, mivel a rendőrség elutasította az ezzel kapcsolatos feljelentést. Bővebben >>>

Ismert, a „zebraügy” politikai vita tárgyává avanzsált, miután a Gulyáságyú Média munkatársai Mészáros Lőrinc egyik cégének Hatvanpusztához közeli telephelyén zebrákat találtak 2024 őszén, és később – Hadházy közreműködésével – más egzotikus állatokkal kapcsolatosan is hangos lett a hazai közvélemény.