Pénteken is folytatódik a magyar deviza erősödése, a délelőtti órákban az eurót 378,5-ön, a dollárt pedig 321 alatt jegyzik.
A forint árfolyamára az sem volt negatív hatással, hogy Orbán Viktor miniszterelnök a szokásos pénteki rádióinterjújában bejelentette, hogy a magyar gazdaság az idei és az elkövetkező évben is 5 százalékos hiánnyal számolhat. Utóbbi új információ, eddig nem volt szó arról a kormányzati kommunikációban, hogy 2027-ben is 5 százalékos lehet a GDP arányos deficit.
Most a 378-379-es sáv lehet érdekes, mivel itt érte el az euró-forint az új kétéves mélypontját. "A piac egyértelműen óvatosabb ebben a sávban, de sokatmondó, hogy a jelenlegi csökkenés az euró-dollár változatlansága mellett, vagyis lényegében önmagában zajlik. A péntek délutáni amerikai nonfarm payroll (foglalkoztatottsági adatokról szóló) jelentés erőteljes hatással lehet a piacra, többek között az euró-dolláron keresztül is" - olvasható a Raiffeisen jegyzetében.
A jövő héten a januári költségvetési adatokra, de főként a csütörtökön megjelenő januári inflációs mutatókra figyel majd a piac. Az adatok, a drágulás szerkezete és a jegybanki kommentár meghatározó lehet a februári kamatdöntés kimenetelét illetően – írta az Erste.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Terjed a rémhír, hogy csökkennek a lakásárak
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Trump helyett már mással is beérné Orbán, csak jöjjön már