Míg 2020-ban a világon gazdasági válság robbant ki a koronavírus-járvány és lezárásai miatt, milliók veszítették el az állásukat és komplett szektorok - mint a turizmus és a vendéglátás - szakadtak be, de Bill Gates, Elon Musk, Jeff Bezos és Warren Buffett örülhettek, ha a bankszámlájukra néztek: tavaly még tovább nőtt a vagyonuk.
A legalacsonyabb növekedési arányt felmutató Bill Gates vagyona is 23 százalékkal nagyobb volt decemberben, mint márciusban. A lista rekordere, Elon Musk pedig egyenesen egy másik kategóriába ugrott a maga 524 százalékos vagyongyarapodásával, sőt: ő januárban időszakosan le is taszította Jeff Bezost az első helyről - írja a Telex.hu.
Kapcsolódó
Valójában nem azonnal elkölthető vagyonuk nőtt ennyit, hanem cégeik részvényei, azok értéke ugrott meg a leginkább. Így a lista már árnyaltabb képet mutat: Bezos sikerét az Amazonnak köszönheti, amin a lezárások miatt megugrott a rendelések száma, Bill Gates a Microsoft-alapítója, aminek a home office tett jót. Elon Musk esetében pedig a Tesla tőzsdei ralija a titok nyitja, mivel a cég részvényei 700 százalékot drágultak 2020-ban.
A világ milliárdosainak vagyona 2020-ban 27 százalékkal lett nagyobb, miközben az alacsonyabb osztályokban rengetegen elveszítették a munkájukat vagy csődbe mentek - teszi hozzá a portál.
Legolvasottabb
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Leállt az M3-as metró
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Trump szerint megállapodott Indiával: csökkennek a vámok, bukhat az orosz olaj
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
„Nem vagyunk őrültek” – mondta Medvegyev, majd elmagyarázta, mikor jöhet az atom