A várakozásokat meghaladó eredménnyel zárta az első fél évet az Assicurazioni Generali - írta az MTI. Olaszország vezető és Európa harmadik legnagyobb biztosító társaságnak első félévi nettó nyeresége 3,7 százalékkal 1,2 milliárd euróra, működési eredménye pedig 4,1 százalékkal 2,6 milliárd euróra emelkedett. Eközben díjbevétele 0,8 százalékkal 36,6 milliárd euróra csökkent.
A tőkearányos nyereség 13,6 százalék volt a várt 13 százalékkal szemben.
Kapcsolódó
A társaság működési költségei, elsősorban a bérköltségek csökkenésének köszönhetően, egy év alatt 230 millió euróval mérséklődtek. A Generali megerősítette, hogy 2018 végéig további 200 millió euróval akarja lefaragni a költségeket.
A vállalat eladja nem stratégiainak tekintett leányvállalatait, ebből 1 milliárd euró bevételre számít.
A Generali 1989-ben tért vissza Magyarországra és 2014 óta a Generali Biztosító Zrt. révén van jelen a magyar piacon.
Jó eredmény az ING-től
Csökkenő, de a várakozásokat meghaladó profittal zárta a második negyedévet az ING, Hollandia legnagyobb pénzintézete.
A nettó nyeresége a június 30-ával végződött negyedévben 1,40 milliárd euró volt, 1 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A Reuters által megkérdezett elemzők arra számítottak, hogy a nyereség 1,28 milliárd euróra esik.
A bank hitelkihelyezése és betétállománya "az agresszív piaci verseny ellenére" nőtt és a kétes kinnlevőségek után képzett céltartalék negyedével, 229 millió euróra csökkent - áll a bank közleményében.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Figyelmeztetés! Utolsó erejével csap le ma a tél
Indul az első rostálás a választás előtt
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Trump nem áll le, a mexikói elnökasszony azonban kemény ellenfél
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Baleset! Elesett az M0-ás Gyálnál