A Toyota Motor Corp. arra számít, hogy az emelkedő benzináraknak köszönhetően 2012-ben rekordot dönthet a Prius típuscsaládban forgalmazott hibrid autóinak értékesítése az USA-ban - jelentette a Bloomberg. A Toyota, Lexus és Scion márkák értékesítése 12 százalékkal ugrott meg februárban az egy évvel korábbihoz képest, szemben az elemzők 8,2 százalékos várakozásával.

Ezen belül a Priusok eladása - beleértve a viszonylag új wagon változatot is - 52 százalékkal 20,6 ezerre nőtt, ami négyéves rekord. Az összes Toyota és Lexus hibrid autóból 60 százalékkal adtak el többet.

Megrendeléshegyek

A Toyota 25 ezer Priusra szóló megrendeléssel indította a márciust, ami 29 napos szállításnak felel meg. Ez megint csak rekord - mondta Bob Carter, a japán cég amerikai vállalkozásának értékesítésért felelős elnökhelyettese. Várakozásaik szerint megdobja majd az eladásokat, hogy heteken belül piacra kerül a Prius c, az autó négy méter hosszú kompakt változata.

A vállalat vezetőségének várakozásai szerint az amerikai benzinárak tovább emelkednek tavasszal, ha nem is olyan gyorsan, mint eddig. A gallononkénti négydolláros szint áttörése után egyes elemzők szerint következhet az ötdolláros benzinár, ami Amerikai legnépszerűbb városi és elővárosi autójává teheti a 20 ezer dollárba kerülő Prius c-t.

Ázsiai szárnyalás

Az ázsiai autógyártók átlagosan 16 százalékkal növelték amerikai eladásaikat. A Honda Civicből 42 százalékkal kelt el több, mint egy évvel korábban - a cég összességében januárban és februárban először tudta növelni értékesítéseit a tavaly márciusi földrengés óta. A Nissan és az Infiniti márkák eladásának bővülése éppen hozta a 16 százalékos átlagot. A koreai Hyundai-Kia páros 26 százalékos pluszt könyvelt el.

Az amerikai piac bővüléséből kivették a részüket a hazai cégek is: a GM, a Ford és a Chrysler is növelte eladásait. Sajátos módon a benzinárak növekedése egyelőre nem vetette vissza a kisteherautók és a hobbi-terepjárók eladásait.